19 C
Pécs
csütörtök, május 9, 2024
KezdőlapAbszolút NőCsak semmi pánik, az nem segít! Vagy mégis?

Csak semmi pánik, az nem segít! Vagy mégis?

Mindenki másképpen éli meg a járvány miatt kialakult – Magyarországon lassan 3 hónapja tartó – helyzetet. Egyesek legyintenek és egy pillanatig sem aggódnak, mások túl sok szabadidejükben összeesküvés-elméleteket gyártanak, a kreatívabban kihasználják az otthon töltött órákat és hasznosan töltik őket. És akkor vannak, akik félnek és szinte pánikban élnek, mióta először hallottak a koronavírusról. Cikkünk elsősorban azoknak szól, akiket aggodalommal tölt el a jelen és a jövő. 

Lapunknak dr. Káplár Mátyás tanácsadó szakpszichológus elmondta, a vírushelyzet alatt a két legjellemzőbb témakör, ami miatt tapasztalatai szerint az embereknek segítségre van szükségük: a párkapcsolati problémák, melyek általában az „összezártságtól” alakulhatnak ki; valamint az egzisztencia miatti aggodalom, nem is feltétlenül munkahelyek elvesztése, hanem sokszor a bizonytalan jövőkép kapcsán.

– A párok most jellemzően rengeteg időt töltenek együtt, ami több feszültséghez vezethet. Egy harmadik fél bevonása egyfajta szelepként tud működni, hiszen neki akár negatív érzéseiket is elmondhatják a felek. Sok vállalkozó pedig keresi a megoldást, hogy hogyan tud lelkileg túljutni azon, hogy most nem túl kedvező a helyzete. Hozzáteszem a praxisomban sokan keresnek most új utakat és mesélnek ötletekről, tervekről – fejtette ki a pszichológus.

Sok pár életében okoz stresszt a hónapok óta tartó szituáció

A pánikról azt kell tudni, mondta a szakember, hogy egy szorongásos tünet. Ez azt jelenti, hogy a belső feszültség nem feltétlenül ahhoz a dologhoz köthető, amitől az ember fél, hanem valamilyen mögöttes probléma, nehézség, vagy kihívás, ami kezelhetetlen a számára. Aki hajlamos ilyen tünetképzésre, annál a mostani helyzet ezt képes felerősíteni vagy előtérbe hozni, hiszen nem tudjuk meddig tart a járvány, vagy azt, hogyan fog érinteni minket – tette hozzá.

Hangsúlyozta, ha pánikszerű félelem jelenik meg valakinél alkalmanként, azt a jelen helyzetre való védekezőmechanizmusként is értelmezhetjük, vagyis valószínűleg nem kell szakemberhez fordulni vele. A leginkább ilyenkor az segít a pszichológus szerint, ha egyszerűen megbeszéljük a dolgot egy hozzánk közelállóval. Ha ennek hatására máshogy tekintünk a dologra, az máris veszít az erejéből. Amíg a tünet a mindennapi funkcionalitást nem befolyásolja, addig szinte minden esetben megoldható kezelés nélkül, magyarázta Káplár Mátyás. Például, ha valakinek kellemetlen érzés felszállni egy buszra a járványhelyzetben, az nem egyenértékű azzal, hogy órákkal a járat indulása előtt azon görcsöl, hogy majd fel kell szállnia.

– Egy a mostanihoz hasonló kiélezett helyzetben, amire sokan nem voltak felkészülve azonban elképzelhető, hogy kialakul egy olyan pánikszerű tünet, amivel kapcsolatban nem segít csak az otthoni beszélgetés. Sok ember ugyanis nem tud közvetlenül szembenézni a mostani szituációval. A pánikot rengetegféle dolog okozhatja: félhetünk például az egyedülléttől, vagy attól, hogy mi fog történni velünk és szeretteinkkel. Még egyszer hangsúlyozom, legtöbb esetben a tünetek mögött nem az a félelem áll, amit a páciens megfogalmaz, hanem egy sokkal összetettebb és mélyebb problémakör. Ezért a kezelésnek is erre kell irányulnia: vagyis nem a tüneti kezelés, hanem a háttérben működő nehézségek megtalálása és megoldása a kihívás a szakmában. Mindaddig, amíg félelmeink nem irracionálisak és a mindennapi életünkben nem akadályoznak minket, szinte biztosan nem kell pszichológus segítségét kérnünk – mondta a szakember.

Káplár Mátyás elmondta, a vírushelyzetre hivatkozva jellemzően nem keresték meg eddig új kliensek, de vannak régebbi ügyfelek, akik kifejezetten a járvány miatti nyugtalanság okán kérnek tőle időpontot néhány alkalomra. Hozzátette, számít rá, hogy ha a járványhelyzet még sokáig elhúzódik, többen lesznek az emiatt hozzá fordulók. Szerinte – és ezt a statisztikák is igazolják – jelenleg sokan inkább az ingyenes krízisvonalakat keresik fel a koronavírus miatti félelmükkel.

A problémák és félelmek kibeszélése csodákra képes

Van megoldás!

Egyrészt a legtöbb pécsi pszichológus információink szerint áttért az online tanácsadásra és terápiára, vagyis szinte bármelyik szakembert elérhetjük valamilyen formában, otthonról.

Másrészt, ha valakinek nincs pénze rá, vagy nem szándékozik költeni az effajta terápiára, az bármikor bizalommal fordulhat az ingyenesen elérhető segítőkhöz. A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége több segélyhívó-vonalat is üzemeltet, melyeket többletköltség nélkül vehetünk igénybe. Erről korábban ITT írtunk.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő