13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapCsemegeA 444 és az Index támadta először a libanoni származású orvost

A 444 és az Index támadta először a libanoni származású orvost

Dr. Ahmed Safar főorvossal és siófoki képviselő-jelölttel készített interjút a PestiSrácok.hu, aki 47 éve, teljesen legálisan, tanulni érkezett Magyarországra, majd szervesen beilleszkedett a magyar kultúrába, magyar életbe. Azzal kavart hatalmas indulatokat a mindig toleráns és megértő baloldali nyilvánosságban az itt családot alapító, libanoni gyökereit nem elfeledő, de a hosszú évek alatt kialakult magyar identitását imádó egykori bevándorló, hogy elutasítja a tömeges és illegális migrációt, foglalták össze.

Az interjú előtt az orvos elmondta, hogy amikor először megkereste egy ellenzéki újságíró, hogy interjút kérjen tőle, nagyon nem ért rá, sok műtétje volt betáblázva, így nem volt ideje nyilatkozni.

„A betegek előbbre valók számomra. Azután jött az Index, amely leközölt rólam egy cikket, ezt vette át mindenki, brutális támadást indítottak ellenem, annak ellenére, hogy először válaszolni akartam nekik, csak éppen akkor, abban a pillanatban nem volt rá lehetőségem”

– mondta. Ezek után mondta azt, hogy a további kérdéseikre csak a választás után fog válaszolni, tette hozzá.

Az interjút változtatások nélkül közöljük:

Pesti Srácok: Segítsünk akkor a haladó médiának feloldani a látszólagos ellentmondását. Azt gondolják, összeférhetetlen az, hogy Ön bevándorló hátterű, mégis a Fidesz színeiben indul ősszel az önkormányzati választásokon. Önön kérik számon a Fidesz migrációellenes álláspontját.

Ahmed Safar: Én 47 éve élek itt. 19 évesen jöttem Magyarországra. Nem a magyar nép alkalmazkodott hozzám, hanem én alkalmazkodtam a magyar néphez, és a magyar népet azóta szeretem. Itt élek köztük lassan fél évszázada és megmondom őszintén, szeretem a magyar hazámat, imádom a magyar nyelvet, a magyar irodalmat, a magyar történelmet, és boldog vagyok, mert sikeres lettem itt sebészként. Annyi szeretetet és pozitív visszajelzést kaptam a magyar néptől, hogy az elmondhatatlan, ezért szeretnék újra képviselő lenni. A városomat szeretném szebbé tenni. Nem akarok egyebet, nem megélhetési politikus vagyok, semmilyen olyan érdekeltségem nincs, amit politikusként kamatoztathatnék.

Pesti Srácok: A haladók azt mondják, hogy Orbán Viktor migrációellenes politikájának következtében az országban mindenki rasszista lett, elszabadultak az indulatok, az utcán őrjöng a fasiszta csőcselék, senki nincs biztonságban, akinek nem hófehér a bőre és nem ül idomított kerecsensólyom a vállán. Ön tapasztalt ebből bármit? Volt, hogy megtámadták, esetleg megjegyzéseket tettek a származására?

Ahmed Safar: Libanoniként vállalom a gyökereimet, sőt, büszke vagyok a kultúrámra és az óhazámra. De figyelembe kell venni, hogy öt évvel ezelőtt volt az arab tavasz, ennek következtében óriási népvándorlás indult, hatalmas tömegek áramlottak Európába, ami teljesen más történet, mint az enyém. És az angol, a francia vagy a német társadalom vegyes társadalmak, Magyarország nem az. A probléma az illegális és tömeges bevándorlással van. Félnek az emberek, hogy idegenek árasztják el az országukat, szállják meg a hazájukat. Ez szerintem teljesen normális és respektálható álláspont. Nem lehet a kerítésen átmászni és illegálisan bejönni egy országba, ezt máshol sem engedik meg, például Libanonban sem.

Pesti Srácok: És az állítólag felkorbácsolt idegengyűlölet?

Ahmed Safar: Soha, semmilyen atrocitás nem ért, a magyar nép nem gyűlölködő, hanem egy vendégszerető nép! Mivel 47 éve itt élek, itt szagolom a pörköltet és a hagymás alapot, ez már a DNS-emen is változtatott valószínűleg. Magyarok az unokáim is. Kicsik voltak még, amikor egyszer nyáron, Trianonról kérdezgettek. Hogy miért lett ilyen kicsi Magyarország, micsoda igazságtalanság volt ez. Itt, Siófokon senki nem bántott, sőt, szeretnek és elismernek az emberek. Az első támadás, amit kaptam, az Indextől és a 444-től indult, azóta mocskolnak, de annak semmi köze nincs a bevándorláshoz. Lehet, még köszönetet is kell mondanom majd nekik a választások után, hiszen a városom lakói tüntetőleg mellém álltak a lejáratni próbáló újságokkal, portálokkal szemben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő