11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapCsemegeAz ATV szerint Tiffán Zsolt nem indul a választásokon

Az ATV szerint Tiffán Zsolt nem indul a választásokon

Nem került fel a Fidesz 2018-as képviselőlistájára Tiffán Zsolt. A párt karácsony előtti kongresszusán döntött a még nem hivatalos, de véglegesnek tűnő jelöltekről. Orbán Viktor valószínűleg korrupciógyanús ügyei miatt vált meg a baranyai képviselőtől – áll az Atv honlapján

A hírportál „fideszes belháborút emleget” a korrupciós ügyekkel vádolt képviselők között.  A kormánypárt a jövő évi választásokra készülve válna meg azoktól a politikusoktól, akik bármilyen szálon is korrupciógyanúba keveredtek volna, ám míg egyesek közülük mégis maradnak, vannak akiknek menniük kell.

Ezek szerint Tiffán Zsolt is közéjük tartozik.

További részletek az atv.hu-n.

Nemrég egyébként Kende Péter egykori KISZ-iskolaigazgató a Rónai Egon által vezetett, ATV-n futó Csatt című műsor keretében nemzetiszocialistákat megszégyenítő retorikával fejezte ki, hogy Majtényi László kinézete önmagában indokolja a férfi zsidó genetikáját. Elmondása szerint ez pedig “abszolút szemmel látható.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő