Ittasan vezetett Mellár frakciótársa

A Központi Nyomozó Főügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy országgyűlési képviselővel szemben – olvasható a Főügyészség sajtóközleményében.

hirdetés

A vádirat szerint 2018. január 19-én 22 óra körül Burány Sándor úgy közlekedett Budapest IX. kerület Határ úton a Nagykőrösi út irányába, hogy szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt, írja az origo.

Az ellenőrzéskor a politikus elismerte, hogy a gépjárművezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott. A vele szemben alkalmazott légalkoholmérő eszköz kimutatta, hogy enyhe fokú alkoholos befolyásoltság állapotában volt.

Burány Sándor vezetési jogosultságának szünetelését a Budapest Főváros Kormányhivatala XIX. Kerületi Hivatala a büntetőeljárás jogerős befejezéséig elrendelte, egyúttal a helyszínen elvett vezetési jogosultságot igazoló okmányt visszavonta.

Miután az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette, az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki, amely során tényfeltáró, bűnösségére kiterjedő beismerő vallomást tett.

Burány Sándor az MSZP-P-frakciószövetség tagja, mint a Pécsről bekerült Mellár Tamás.

Hirdetés