Hirdetés

A tavalyi siker után az önkormányzat 2024-ben is meghirdette a „Dönts velünk!” – közösségi költségvetési projektet. A pécsiek így ismét elmondhatják, miként fejlesztenék lakókörnyezetüket, hogyan javítanának közösségük mindennapjain.

A civil szféra erősítése, támogatása már 2019 óta az egyik legfontosabb célkitűzése az önkormányzatnak. Ezt segíti többek között az idén is meghirdetett városi civil keret, amely a közösségi programok finanszírozására ad lehetőséget, valamint a közösségi költségvetési projekt, amelynek részleteit nemrég ismertették.

– A „Dönts velünk!” programnak köszönhetően a pécsieknek közvetlen beleszólása van abba, hogyan formálják környezetüket, és ezen keresztül beleszólhatnak a város működésébe is – emelte ki Péterffy Attila polgármester. – A siker kulcsa az, hogy a politika ebben a projektben egyáltalán nem vesz részt, hagyjuk, hogy a civilek ötleteljenek, szavazzanak.

A polgármester felidézte, hogy tavaly csaknem 250 fejlesztési javaslat érkezett a városban kijelölt 10 zóna tekintetében. Az ötletek előszűrése után pedig mintegy 6200 ember szavazott a neki legjobban tetsző elképzelésre. Ezek a számok jól mutatják, hogy a pécsiek meglátták benne a fantáziát, kellően aktívak voltak, így az önkormányzat újból kiírta a programot. Az ötleteket már várják, egészen május végéig küldhetik be javaslataikat a pécsiek a „Dönts velünk!” honlapján.

Péterffy Attila polgármester a sajtótájékoztatón

– A tavalyi 80 millió forintos keretösszeget 100 millió forintra emeltük, vagyis egy zónában több vagy nagyobb fejlesztés valósulhat meg – hangsúlyozta Péterffy Attila hozzátéve, örülne annak, ha idén az infrastrukturális beruházások mellett több közösségépítő ötlet érkezne.

Salamon Péter, a közösségi költségvetés szakmai koordinátora elmondta, hogy a program lényegében ugyanúgy fog kinézni, mint korábban: ötletbeadás, előszűrés, majd szavazás. Ugyanakkor a tapasztalatokból tanulva több újdonságot is bevezettek.

– Két ötletbörzét fogunk szervezni májusig – magyarázta Salamon Péter. – Ezeken a nyilvános fórumokon az ötletgazdák megoszthatják elképzeléseiket másokkal, fejleszthetik azokat, támogatókat szerezhetnek. A cél, hogy az emberek elkezdjenek együtt dolgozni, egy közösséget kialakítani.

Szintén egy nyilvános fórum keretében ötletfejlesztést is hirdetnek majd, ahol szakemberekkel együttműködve lehet átdolgozni, szakmailag konkretizálni a javaslatokat. A fejlesztési ötletek közül szintén a civilekből álló részvételi tanács fogja eldönteni, hogy melyek kerülhetnek a szavazólapokra. Most azonban nem tíz, hanem csak egy ilyen tanács lesz. Szintén újdonság, hogy egy ember idén akár több ötletet is beadhat, és a szavazásnál is nagyobb teret kapnak a pécsiek: két voksot adhatnak le a korábbi egy helyett.

Salamon Péter a program részleteit ismertette

– Jobban és aktívabban kell kommunikálni idén – fogalmazott Salamon Péter. – Igyekszünk az egyetemistákat megszólítani, de az idősebb korosztályra is számítunk, így fejlesztettük a Pécsiség Pontok hálózatát.

Mindeközben a tavalyi projektben nyertes ötleteken már dolgoznak, amelyek 2024 első félévében várhatóan el is készülnek. Mind a tíz zónában legalább egy fejlesztés megvalósul, de van, ahol a költségvetés többet is enged. Salamon Péter példaként hozta fel a 4-es zónát, ahol a Magaslati úton és Vasarely szobor környezetében padokat fognak kihelyezni, ugyanakkor az Ágoston téri gyalogátkelőhelyet is biztonságosabbá teszik. A 10-es zónában pedig három fejlesztés – egy-egy Hirden, Vasason és Somogyba – is folyamatban van.

Hirdetés