21 C
Pécs
csütörtök, július 25, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletEgy „asztrás", aki hiába ment el a második oltásra: „Remélem, Cecília csuklik,...

Egy „asztrás”, aki hiába ment el a második oltásra: „Remélem, Cecília csuklik, Viktorral kánonban”

Erősen lelassult a magyar oltási program. Bár az első oltások vonatkozásában sokáig Málta után második helyen állt az EU-ban Magyarország, most már csak a negyedik, Finnország és Belgium is előzött, Olaszország pedig a nyakunkban liheg – derül ki az Átlátszó Koronamonitorából. A második oltások tekintetében még mindig második helyen vagyunk az unióban Málta mögött.

Forrás: atlo.team/koronamonitor

Az AstraZeneca oltásnál a második dózis hónapokkal követi az elsőt, azaz akik tavasszal kapták meg, azoknak ezekben a napokban kell megjelenniük újra. Egy olvasónknak tegnap kellett felkeresnie a MÁV-rendelőt, de az épületbe sem tudott bemenni, ráadásul nem volt ezzel egyedül. Megkereste háziorvosát, aki szerint sok a hasonló eset. Olvasónk neve közlésének mellőzésével hozzájárult levelének közléséhez.

Április elején kaptam meg a pécsi MÁV-rendelőben az AstraZeneca oltás első adagját. Tegnapra voltam visszarendelve (azaz vasárnapra) ugyanoda, ám a rendelő kapuján lakat volt, tájékoztató semmi. Felsétáltam a Megyei Kórházhoz, ahol az oltópont persze zárva volt, a kapun nem volt semmiféle információ, a portán azt mondták a kissé nyegle őrök, hogy hétvégén nincs oltás. Mire visszaértem a MÁV-rendelőhöz, már hárman vártak türelmetlenül. Nyomták a kaputelefont, de senki, még ügyeletes sem vette fel. Az egyik várakozó telefonálgatni kezdett. Beszélt egy koordinátorral, aki szerint ki kellett volna értesíteni minket az időpont és a helyszín változásáról. Egyebet nem tudott mondani. Még egyet telefonált az illető, a mentőket hívta, ahol azt mondták, hogy a MÁV-rendelőben már biztosan nem kapunk oltást, keressük a háziorvost. Ma megtettem. Közölte, hogy sok a hasonló eset, de csak 3 adag oltása van a hétre ebből a fajtából, és kb. 20-at ígértek neki egész júliusra. Elég feldúlt volt, hogy ők nem tudnak semmit, semmiről nem kapnak tájékoztatást. Én is elég morcos vagyok. Adott egy e-mail-címet, arra írtam, kíváncsi vagyok, válaszolnak-e, vagy így maradok, önhibámon kívül egy oltással. Nem vagyok egyedül.

Remélem, Cecília csuklik, Viktorral kánonban.”

Nem sokkal ezelőtt telefonált olvasónk, hogy felhívták a második oltás új időpontjával a klinikáról, jövő héten kapja meg a PTE Rákóczi úti épületében (volt megyei kórház). Megkérdezte, hogy akkor is felhívták volna-e, ha nem ír e-mailt, amire „nem” volt a válasz. Azt a tájékoztatást kapta, hogy aki valamiért nem kapta meg a másodikat, annak e-mailben vagy telefonon kell jelentkeznie. Az elérhetőségeket a PTE Klinikai Központjának internetes oldalán lehet megtalálni.

Elérhetőségek:

[email protected]
tel.: +36/30 184 9981 (h–cs: 8–16, P: 8–14 óra)
(e-mail küldés esetén adja meg a nevét, tajszámát, az oltás típusát és a második oltás eredeti időpontját)

Egyéb kérdések:
[email protected]
tel.: +36/30 165 5108 (h–cs: 8–16, P: 8–14 óra)

FRISSÍTÉS: Egy másik olvasónk jelezte, hogy ma volt a MÁV-rendelőben és rendben megkapta a második AstraZeneca-oltását. Hozzátette viszont, hogy rendkívül zavaró, hogy a főbejárat le van lakatolva és nincs kiírva, hogyan lehet bejutni más módon az épületbe. Szerencsére ő tudta, hogy a rendelő mellett lévő kis utcából nyílik egy oldalbejárat, ahol be tudott menni.

FRISSÍTÉS 2: A MÁV-rendelőt vasárnap felkereső olvasónk közben jelezte, ők is megtalálták az oldalbejáratot, de az is zárva volt.

 

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő