Hirdetés

Hamarosan kezdődik a 95. Ünnepi Könyvhét, amelynek keretein belül rendezik meg a Szép Magyar Könyv 2023 verseny díjátadóját. A nyertesek között egy olyan kötet is szerepel, amely több szálon kötődik Pécshez.

Idén 170 kiállítóval, 150 standdal és több mint ezer dedikálással, valamint pódiumbeszélgetésekkel, könyvbemutatókkal és koncertekkel várják a közönséget a 95. Ünnepi Könyvhét szervezői június 13. és 16. között a budapesti Vörösmarty és a Vigadó téren, valamint a Duna-korzón – írja az MTI. A rendezvény nyitónapján tartják a Szép Magyar Könyv 2023 verseny díjátadóját.

– A díj megalapítása óta eltelt több mint hetven évben rengeteget változott a könyv státusza, a kiadók helyzete, és az olvasók igénye is, de megnyugtatónak nevezte, hogy a mai digitális korban nem csak a könyv él tovább, hanem a könyv esztétikus kivitele is egyre fontosabb – emelte ki Révész Emese, a Szép Magyar Könyv 2023 verseny zsűrijének elnöke.

A legszínvonalasabb kivitelezésű magyar könyvek számára kiírt pályázatra ezúttal 8 kategóriában összesen 105 kötetet neveztek. A zsűrinek nem volt egyszerű dolga, de végül összeállt a győztesek listája. Művészeti Könyvek kategóriában a Zsdrál Art gondozásában, Dr. Mészáros Flóra művészettörténész kezei alatt megjelent Lantos Ferenc monográfiáját is díjazták. Ahogy korábban lapunk megírta, A Lantos című kötet kiemelten tárgyalja a művész eltérő műfajokban megnyilvánuló úttörő szerepét, feltárja egyedi világszemléletét. A kiadvány ráadásul az újszerű grafikai és kötészeti megoldásoknak köszönhetően maga is műtárgy jelleget ölt – és ez most díjat is érdemelt.

A Szép Magyar Könyv 2023 verseny összes díjazott kötete:

A győztes Könyvsorozat kategóriában: a Sétakönyvek sorozat (A Vurstlitól a Magyar Zene Házáig; A rejtelmes Népszínház utca és egykori lakói; Budapest tündérkertje – a Margit-sziget) ¬– Athenaeum Kiadó

A győztes Szépirodalom kategóriában: Selyemfényben – BOOKART Kiadó

A győztes Gyermek és ifjúsági könyvek kategóriában: A villamos – Pagony Kiadó

A győztes Ismeretterjesztő könyvek kategóriában: Kner Albert – Művész, ikon, legenda – Corvina Kiadó

A győztes Szakkönyv kategóriában: Vadállatok anatómiai rajzai – MMA Kiadó

A győztesek Művészeti könyvek kategóriában:

  • Color Book / Black Book – Utisz Grafikai Stúdió
  • Lantos – Zsdrál Art Galéria

A győztes Az Év Illusztrátora kategóriában: Bocs, hogy élek – Pagony Kiadó

Az MKKE különdíjában részesül: A struktúra tematizálása – Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft.

Szép Magyar Könyv különdíjban részesülők

A köztársasági elnök különdíját kapja: Kálmáncsehi Domonkos imakönyve – Nemzetstratégiai Kutatóintézet

A miniszterelnök különdíját kapja: Filharmónia – Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft.

A főpolgármester különdíját kapja: Sparhelt – BOOOK Kiadó

Az MTA különdíját kapja: A bécsi császári udvar és János Zsigmond erdélyi fejedelem nyomdásza – Országos Széchényi Könyvtár

A Magyar Művészeti Akadémia különdíját kapja: Erdély fejedelmei – Iskola Alapítvány Kiadó – Magyar Nemzeti Levéltár

A Tamás László-díjat kapja: A struktúra tematizálása – Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium három különdíját kapja:

  • Névtelen cserépdarab – BOOKART Kiadó
  • „Hogyan segítsek én terajtad?” Segítő kapcsolatok a mesékben – Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft.
  • Versénekmondó – Országos Széchényi Könyvtár
Hirdetés