10 C
Pécs
szombat, október 12, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekElhunyt Maszler József, a Tettye vendéglő alapítója

Elhunyt Maszler József, a Tettye vendéglő alapítója

A Maszler család 1986-tól bérelte az ikonikus pécsi vendéglőt, melyet talán nem túlzás az elhunyt életművének nevezni. Évtizedekig a mindig mosolygós, kedves alapító-tulajdonos várta a vendégeket, néhány éve pedig fiai, Szabolcs és Róbert vették át tőle az üzletet. 

Úgy tudjuk, Maszler József már hosszú ideje küzdött súlyos betegséggel, november 15-ére virradóra sajnos elhunyt. Vele a pécsi vendéglátós közösség egyik legkedveltebb, mind szakmailag, úgy emberileg is kiemelkedő tagja távozott.

„Maszler József középiskolai tanulmányai után egy iskolai felhívásnak köszönhetően szerzett felszolgálói képesítést. Először az Olympia étteremben dolgozott, ahol hamar kitűnt szorgalmával, és főpincér lett. Hamarosan önálló egység vezetésével bízták meg. Elismerték vezetőként is, így az akkori Vendéglátó Vállalat ajánlatát elfogadva a gyengén működő Tettye étteremhez került. Felelősséget érezve a gyönyörű kerthelyiség hangulatának megőrzéséért is, egy igazi svábos jellegű vendéglő létrehozása volt a terve. A megvalósítás tökéletesen sikerült, a vendéglőt ma is a legnépszerűbbek között tartják számon. Maszler József aktívan részt vett a tanulók gyakorlati oktatásában és nevelésében is” – írták a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által közzétett megemlékezésben.

A kamara 2014-ben Életmű Díjat adományozott Maszler Józsefnek, hiszen munkásságával maradandót, példaértékűt alkotott a gazdaság területén. „Emberség, becsületesség, tisztesség, megbízhatóság, figyelem, szakmaszeretet, alázat. Mind a vendégeinkkel, mind a munkatársaimmal szemben” – ezek voltak Maszler József sikerének titkai egy korábbi interjúban adott válasza alapján.

Kiemelt kép forrása: Tettye Vendéglő Facebook

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő