Hirdetés

Beköszöntött a tavasz, a felmelegedéssel együtt pedig útnak indultak a párjukat kereső békák, így a vizes élőhelyek közelében haladó utakon – például Sikondánál és Orfűnél – az autósoknak különösen figyelniük kell, hogyha nem szeretnének a párzási időszakban vonuló kétéltűeknek ártani. 

Ahogy arra már korábban is felhívtuk a figyelmet, Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) sok éves hagyományaihoz híven 2023 márciusában is szervez békamentést, aminek menetéről ezeken az elérhetőségeken érdeklődhetnek az állatszeretők. Ahogy az alábbi bejegyzésből kiderül, a varangyok már el is indultak, vigyázzunk rájuk!

Tegnap este, nőnap alkalmából elindultak a békák! Ez még csak a kezdet, összesen 25 békát sikerült megmenteni, de a következő két napban ennél nagyobb vonulásra lehet számítani – áll a DDNP holnapján.

[su_note note_color=”#91bc75″ text_color=”#161515″]A mentésre ott van szükség, ahol a kis állatok vonulási útvonalát forgalmas közlekedési út keresztezi. A szárazföldi békák élete ugyanis csak a peterakás idején van vízhez kötve, ezen az időszakon kívül többnyire erdőben élnek. Kora tavasszal az első melengető napsugarak csalogatják elő őket téli vackukból, majd tömegesen megindulnak a vizek felé. Ilyenkor a nőstény van különösen nagy veszélynek kitéve, ami – fajtól függően – akár 800 vagy 12 ezer petét is magával cipel, így mozgása különösen nehézkes. Ráadásul a hímek gyakran már vonulás közben ráakaszkodnak a petehordozókra, tovább tetézve a dolgot akár hárman négyen is – foglalta össze korábban a DDNP. Azzal tehát, hogy segítünk nekik az átkelésben, a faj fennmaradásáért is tehetünk![/su_note]

Hirdetés