Kiemelni is nehéz néhányat abból a sok látványosságból, amiket az egyesült királysági fővárosban, Londonban nézhetünk meg. Rövidke, néhány napig tartó ottlétünkkor törekedtünk arra, hogy egy kicsit odavalósinak érezzük magunkat, és hogy jusson idő városnézésre, kiállításokra, gasztronómiai kísérletekre – de csak amolyan hátizsákos költségvetéssel.

Piros buszok és hajókázás a Temzén

Londont bejárni gyalogosan szinte lehetetlen, cserébe sokféle tömegközlekedési lehetőség áll a rendelkezésünkre: a várost behálózó metró, hajókázás a Temzén, városnézés a kedves kis piros emeletes buszokon – ezeket mind kipróbáltuk. A vízibuszozás szuper élmény volt, és annyiba kerül megközelítőleg, mint egy metrójegy, tengeribetegek viszont inkább hagyják ki, rendesen hullámzik és hupog az ember a járműben ülve. A piros buszokkal kapcsolatban pedig bármennyire izgalmas fent utazni, szinte semmit nem látni onnan, kivéve persze, ha nem nyitott tetejű turista double-deckerre szállunk.

London a Tower hídról

Az ég és a tenger megelevenedése – Tower – a „beteg” Big Ben

Látnivalók tekintetében igencsak elkényeztet minket a város, a legtöbb kiállítás, múzeum ingyenesen megtekinthető, mi a Tate Britain galériában jártunk, mely egy olyan egyedülálló tárlattal rendelkezik, ami az angol romantikus festő, William Turner előtt tiszteleg, akit a „fények festőjének” is neveznek – gondoljunk csak a füstös, homályba burkolózó itt-ott megvilágított híres tengeri jeleneteire, utazási képeire.

J. M. W. Turner: Peace – Burial at Sea (A kép forrása: tate.org.uk)

Meglátogattuk a Towert is, ahol többek közt a brit koronaékszereket őrzik, és melynek kis múzeumboltjából bárki vehet magának saját hollót – mely a monarchia jelképe –, persze nem élő állatot, hanem aranyos plüsst. Az erőd mellett található Tower hídon való átsétálást sem érdemes kihagyni a városnézésből, meg-megállva beláthatjuk rajta a kanyargó folyó mellett elterülő hatalmas Londont.

A város emblematikus óratornyát, a Big Bent is megnéztük volna kirándulásunk során, de ahogy egy páréves angol kisfiú kérdezte a metrón az anyukáját: mummy, the Big Ben is still sick?anya, a Big Ben még mindig beteg? – megtudtuk, a nagy órát épp felújítják, körbe van állványozva, így semmi sem látszik belőle.

A város képe – furcsa egyveleg

Számomra az is izgalmas program, hogy sétálva, nézelődve ismerjek meg egy addig ismeretlen várost. Tetszett az, hogy a modern felhőkarcolók perspektívájába ilyen jól bele tudnak olvadni a gótikus, „angolos” zord épületek, templomok: az üzleti negyedben lévő nagy uborka, a Gherkin (tisztes nevén: 30 St. Mary Axe) irodaház közvetlen közelségében ráleltünk egy kis templomra, melynek sötét, kőkoponyákkal díszített kerítése megragadta a tekintetünket.

A nagy uborka
Fekete-fehérben még izgalmasabb
A St. Olave’s templom, melynek kerítésén található a fentebbi koponyás kompozíció
A St. Clement Danes templom

Jó kis sétákat tehetünk továbbá a város varázslatos kertjeiben, parkjaiban, például a Buckingham palota mellett található St. James’s parkban, ahol kíváncsi, mindig éhes mókusok rohangálnak szabadon a fák közt.

A mókus akcióban
A mókus a zsákmánnyal

Egyébként is gazdag az élővilág ott, sokféle madár, gémek, kacsák, feketehattyúk úszkálnak a park tavában, vagy pihennek a parton békésen.

Épp csak megérkezett a tavasz a St. James’s Parkba
Csak egy kert egy metróállomás mellett
Pici fűszeres kert a St. James’s Parkban

London és a krumplikóma

Néhány szót érdemel a gasztronómia is természetesen. Amikor csak lehetett, próbáltunk alkalmazkodni a látott helyi étkezési szokásokhoz. Töméntelen mennyiségű „háromszögszendvicset” ettünk, amit ezerféle ízben lehet kapni a boltokban – a kedvencünk a „koronázási csirke” fantázianevű volt, mely egy pikáns currys-majonézes csirkés szósszal töltött szendvics, amit II. Erzsébet királynő 1953-as koronázási bankettjére álmodtak meg a neves séfek.

A koronázási csirkés szendvics (A kép forrása: richsauces.com)

Megállapítottuk általánosságban, hogy hatalmasak az angol ételadagok, még a normálméret is óriási, és nagyon sok krumplit esznek, reggelire pici rösztibogyókat is kaptunk a szendvicshez, tízóraira, uzsonnára pici zacskós csipszet eszegetnek a buszon az emberek, még a hamburgerbe is jár egy nagy rösztikorong. A fish & chips (sült hal és krumpli) nagyon finom és olcsó választás, de persze ez is olajban sült, tehát jó ideig nem leszünk éhesek. A bárány-mentaszósz-kombó viszont nem ízlett nekünk, ehhez talán mégsem voltunk elég „angolosak”.

Utolsó reggelünket pedig megkoronáztuk egy igazi angol reggelivel, ami után jó sokáig nem tértünk magunkhoz. Hozzá jó erős tejes teát is ittunk.

Jó modor és strandpapucs szövetkabáttal

A legtöbb esetben udvariasak, segítőkészek és türelmesek voltak az emberek – itt nincs tolakodás, cittegés, mondogalódás a sorban várakozva. Ha csak picit is megtorpantunk a metrónál, rögtön odajött valaki, hogy segíthet-e eligazodni; mikor ale-t kértünk egy pubban és hozzátettük, hogy még nem ittunk, ingyen kínáltak kóstolót mindenből. A jó modor sokat jelent számukra – bár azt is észrevettük, hogy a legtöbb vendéglátóhelyen, ahol megfordultunk, nem helyi lakosok dolgoztak, hanem külföldiek.

Az viszont biztos, hogy onnan lehetett sejteni, hogy valaki nem odavalósi, hogy a hűvös-szeles-esős tizenpárfokokban csizmát, sapkát, kabátot viselt, ellenben a londoniakkal, akik itt-ott strandpapucsban vagy mokaszinben mezítláb vagy zokniban rohangáltak nyitott szövetkabáttal. Ez nem feltétlenül csak sztereotípia, bementünk egy ruhaboltba egy melegebb sálért, mire meglepve közölte az egyik eladó hölgy, hogy már a nyári szezonra való holmikat árusítják, a téli ruházat rég kifutott.

Összességében attól függetlenül, hogy több mint nyolcmillióan lakják a nyüzsgő nagyvárost, otthonosan éreztük magunkat, szívesen töltenénk el még több időt itt. De azért arra is rádöbbentünk néhány napos távollétünk alatt, hogy mennyi szépséget értékelhetnénk jobban városunkban, hazánkban.

Hirdetés