Mecseki Srácok: Tíz esztendő

Roppant nagy népszerűségre tett szert a legnagyobb közösségi oldalon a 10 éves kihívás: rakj fel egy 10 éves képet meg egy mait, hadd lássuk a különbséget! Már nemcsak embereket, hanem állatokat, épületeket, fákat vagy akár városokat is láthattunk – írja a Mecseki Srácok.

Ha például arra emlékszünk, milyen volt Pécs 2009-ben és ma, zongorázni lehetne a különbséget. Emlékszünk például a Városháza előtti VIP-parkolóra, ahová a szocialista városvezetés idején a kiváltságosok rakhatták le ingyen a kocsit? Lánccal volt körbekerítve, nehogy földi halandó is bemehessen – ma ott szökőkút, virágágyás van, nem mellesleg az egész tér megszépült. Vagy ott volt a város szégyene, a fákkal benőtt, omladozó egykori Zsolnay-gyár, amely méltatlan volt a neves alapító örökségéhez – ma Zsolnay-negyedként az ország egyik kedvelt turisztikai célpontja. Emlékszünk még a régi állatkertre, ahol vasrácsok mögött gubbasztottak az állatok – ma hazánk egyik legszebb állatparkja. 2009-ben a kertvárosiak csak az újabb ígéreteket hallhatták, persze, építünk nektek rendelőt – ma már lehet használni. Vagy ott van a Magasház – illetve már nincs ott. Emlékszünk még a 400 ágyas klinika 6-8 ágyas kórtermeire, a szakadt függönyökkel meg az ósdi ágyakkal – nem szép emlékek, szerencsére tényleg csak emlékek, hiszen ma már klímás, kétágyas szobák várnak minden beteget, olyan gépekkel, műszerekkel, amiket minden európai kórház elfogadna. Emlékszünk a Tüskésréti-tóra? Nem, erre nem emlékezhetünk, hiszen nem mentek oda a pécsiek, minek is mentek volna a gazba, békanyálba – ma már az egyik kedvelt sport- és kirándulóhely.

Lehetne hosszasan folytatni a sort. De vannak olyan dolgok is, amelyek nem mutathatóak meg fotón, de mégis fontosak.

2009 januárjában például jöttek a menetrend szerinti hírek: ennyivel drágul a gáz, az áram ára, szépen sorban minden. Mondták, elhittük, ez a szabad piac, ennek így kell lennie. Ma viszont már tudjuk, ennek nem kell így lennie, sőt, a rezsi csökkenni is tud. Vagy arra emlékszünk, hogy 10 éve egészséges, munkaképes emberek ülhettek otthon, várva a segélyt, „jó” példát mutatva a gyerekeiknek is. Talán még emlékszünk, pedig már nincs így. Közmunka van, amelyből ki lehet törni, és ez egyre többeknek sikerül is. Vagy emlékszünk a fémlopásokra, amelyek miatt vonatok bénultak meg, szobrok tűntek el – azt mondták akkor, ezzel nincs mit tenni… De mégis lehetett. Ahogy meg lehetett oldani, hogy a gyerekek tényleg járjanak iskolába, különben ugrik a családi pótlék. Meg lehetett oldani, hogy a határon túlra került magyarok valóságosan is magyar állampolgárok lehessenek – ha valakik, mi pécsiek, akik majdnem szerb uralom alá jutottak, értékelhetjük, mit jelent ez. De láthatjuk azt is, több gyermeket vállalni immár nem egyenértékű az elszegényedéssel, a szeptember pedig nem megszorítást jelent a családi kasszában, nem kell ugyanis tízezreket fizetni a tankönyvekért. Most már tudhatjuk, hogy az adó csökkenni is tud, nem csak emelkedni – 10 éve ez szinte hihetetlennek látszott.

Néha tényleg jó visszaemlékezni a rossz dolgokra is. Úgy talán jobban értékelhető, hol is állunk most. 

 

Hirdetés