Díjemelésre készül a vásárcsarnokban az üzemeltető Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. (PVH), mivel a magas infláció ellenére a bérleti díjak a 2022-es nyitás óta nem változtak. Megkérdeztük a cég vezérigazgatóját, mi alapján és mekkora emelésre számíthatnak a bérlők.
– Mivel a 2022-es nyitáskor a bérlőkkel folytatott egyeztetések eredményeként 3+3 éves fix díjas bérleti szerződéseket kötöttünk az asztalokra, így azok bérleti díjai a magas inflációs környezet ellenére sem emelkedtek a nyitás óta. A régi csarnokban több asztal bérleti díja magasabb volt, mint az új csarnokban. A régi csarnokban tizenkétféle díjazás volt, míg itt a helyismeret hiánya miatt a nyitáskor egységes díjazásban állapodtunk meg – mondta el lapunknak Jedlicska Zsófia, a PVH vezérigazgatója.
Mindez számokra lefordítva azt jelenti, hogy jelenleg mindenki havi nettó 30 ezer forintot fizet, függetlenül attól, hol árul a csarnokban. Jedlicska Zsófiától megtudtuk, a nyitás óta elvégzett forgalomszámlálások, illetve a összehasonlító adatok, és hőtérképes vizsgálat alapján az asztalok bérleti díjai az alábbiak szerint változnának:
A vezérigazgató hangsúlyozta, a nyitás óta eltelt három évben (2022–2024) a göngyölített infláció 35,8 százalék volt. 2023-ban az inflációval (14,5%) növelt bérleti díj 34.350 Ft+áfa lett volna, 2024-ben (17,6% infláció) 40.396 Ft+áfa, 2025-ben (3,7 százalék infláció) pedig 41.890 Ft+áfa.
Ez azt jelenti, hogy az elmúlt három évben összesen 248.292 Ft+áfa / asztalköltséget a PVH gyakorlatilag átvállalt a bérlők helyett, a bérleti szerződésben három évre rögzített bérleti díj következményeként. Az új szerződés megkötésével további három évre ismét fix bérleti díjak lesznek.
Jedlicska Zsófia elmondta, a bérlőkkel megkezdődtek az egyeztetések a díjemelésről.