19 C
Pécs
péntek, május 10, 2024
KezdőlapPécs AktuálFelpöröghet a lakáspiac

Felpöröghet a lakáspiac

Az év elején életbe lépett a kormány új lakáshitel támogatási rendszere, a bankok többsége pedig már az új feltételekkel várja ügyfeleit. A döntés a lakáspiac beindítását célozza. Baranyában is azt várják, hogy valamelyest felpörög a gyér forgalom. 

A megújuló lakáshitel vonzóbb opció lehet azok számára, akik eddig is gondolkoztak a vásárláson, vagy felújításon. Idén pedig már az ingatlan bővítéséhez is kérhetjük ezt a támogatást, melynek mértéke 5 éven keresztül nem csökken, ez idő alatt végig igényelhető. A hátralékos, vagy felmondott jelzáloghitellel terhelt épületek vásárlása viszont már nem fog kedvezményt élvezni.

Pécsett és környékén az utóbbi öt évben folyamatos lakásár-csökkenés ment végbe. A vevők így akár már 100 ezer forintos négyzetméter árak mellett is találhatnak panellakást. De még rosszabbul jártak a családi házak tulajdonosai, az ő ingatlanjuk akár 40 százalékot is veszíthetett értékéből az említett időszakban.

Molnár Erika, a Duna House Megyeri úti irodájának vezetője szerint sok olyan ember meg fogja most kapni a hitelt, akik eddig azt hiába igényelték. De sokan vannak, akik azért nem merték ezt a lehetőséget választani, mert nem vállalták: ezt az összeget csak a szerződésben foglaltakra fordíthatják. Ez most megszűnt, ezért szerinte fellendülés várható az ingatlanpiacon.

Mostanában viszont nem az a jellemző, hogy pörögne Magyarországon, vagy Pécs környezetében a lakásépítés, illetve adás-vétel.

Békés Istvánnak, a Pannon Safe Kft. ügyvezetőjének véleménye az, hogy hiába terjesztették ki a vásárolható ingatlanok értékhatárát, eddig sem az gátolta az embereket a vásárlásban. Szerinte nincs pénze a lakosságnak, amit ilyen célokra fordíthatna.

– Esetleg a használt piac kisebb fellendülésére számíthatunk, jelentős lakásépítés azonban közel három éve nincs az országban. Aki pedig be akart fektetni az már régebben meg is tette – magyarázza.

Tavasszal azonban beindul az építkezési és ingatlanvásárlási időszak, amikor is majd pontosan megtudhatjuk, hogy sikerül-e felrázni a piacot az új támogatási rendszerrel.

A 2014 végéig benyújtható hitelkérelmek törlesztésekor egyébként az első 5 év kamattámogatásának fix mértéke az állampapírhozam 50 százalékával megegyezik. Az időszak lejárta után az aktuális piaci kamatláb mellett történik a visszafizetés, a futamidő legfeljebb 20 év lehet.

Nagyobb kedvezmény járhat ugyanakkor a fiatal, vagy többgyermekes családoknak, akik így az átlag 50 százalékos szint helyett akár 70 százalékos kamattámogatást is élvezhetnek. De növekedni fog az ingatlanok értékhatára is: használt lakás vétele 20 millió forintig; új lakás vásárlása pedig akár 30 millió forintig lehetséges a bankok kedvezményes hitelével. Használt lakás korszerűsítésére, bővítésére pedig 10 millió forint fordítható.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő