Idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Harman Professional Kft., amit a 350 főt foglalkoztató, nemzetközi szinten is meghatározó cég üszögpusztai telephelyén méltó módon, egy gyárlátogatással egybekötött családi nap keretében ünnepletek meg június 21-én. A cég közleménye szerint a rendezvényen több mint 500 fő jelent meg, főként a Harman Professional munkavállalói és azok családtagjai. A jubileumi ünnepség nyitóeseményén jelen volt Wolfgang Heitmann, a Harman Professional globális ellátási láncért és operációért felelős alelnöke, Apolczer Katalin, a vállalat termelésért felelős alelnöke, Dobre András gyárigazgató és Péterffy Attila polgármester is. Képeink:
A cikkünk megjelenése után lapunknak küldött közleményéből kiderül, hogy a Harman Professional üszögpusztai gyártóegységében több mint 15.000 négyzetméteren folyik a termelés. Mint írják, a 2023-as költözés nemcsak kapacitásbővítést, hanem a pécsi jelenlét hosszú távú megerősítését is jelenti a vállalat számára.
Kiemelik, hogy olyan ikonikus helyeken és eseményeken láthatóak a pécsett gyártott fénytechnikai eszközök, mint például az Icon of the Seas, Syndey Operaház, a dubai Burj Al Arab, vagy például a pécsi TV torony kivilágítása, de III. Károly koronázási ceremóniáján is pécsi Harman lámpák világítottak.