10 év börtönre ítélték a pécsi munkásszállón késelő gyilkost

A Pécsi Törvényszék a november 29-én megtartott nyilvános tárgyaláson T. T. vádlottat emberölés bűntette miatt 10 év börtönre és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. A bíróság a szabadságvesztés büntetésbe beszámította a vádlott által letartóztatásban töltött időt, továbbá megállapította, hogy a vádlott a büntetés háromnegyed részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.

A vádirat szerint a vádlott fiatal férfi legutóbbi börtönbüntetéséből történt szabadulását követően Pécsett, egy munkásszállón lakott, ahol a sértett férfi is élt. Kezdetben jó kapcsolatban voltak, együtt jártak szórakozni.

2020 végén aztán a vádlotthoz költözött egy nő, a baráti kapcsolat pedig megromlott. A sértett többször becsmérelte a barátnőt, hármójuk életvitele zavarta a szálló lakóit, rendszeresen italoztak és hangoskodtak.

2020. október 31-én a vádlott, a nő és egy harmadik férfi együtt ittak, több üveg bort és sört fogyasztottak el. Este nyolc óra körül, hívás nélkül megjelent náluk a részeg sértett: kopogtatott a szoba ajtaján, be akart menni, de a vádlott felszólította, hogy távozzon, ő pedig el is ment.

Negyed óra múlva azonban ismét kopogtatott, a vádlott ekkor kiment. A sértett közölte vele, hogy nem tetszik neki a viselkedése. Ekkor a sértett nem a saját szobájába, hanem egy másikba ment, ahol egy férfi lakott, akit korábban ismeretlenek bántalmaztak – áll a vádiratban.

A vádlott közben nagyon mérges lett rá, bosszantotta a viselkedése, és az is, hogy a sértett előző nap a gondnokot bántalmazta. Ezért utána ment, a társaságában lévő nő és férfi követték – látták, hogy nagyon ideges. A vádlott bement a szobába, meglátta, hogy a szoba lakója a földön fekszik öntudatlan állapotban, a sértett pedig felette áll…

A sértett a vádlott felé fordult, ekkor ő többször ököllel arcon vágta, majd kérdőre vonta azért, amit a barátnőjére mondott, és hogy miért verte meg előző nap a gondnokot. A sértett erre meglökte a vádlottat, aki lecsapta a kezét, majd ököllel ütötte, a nyakát erősen megragadta, illetve különböző tárgyakat – edényeket, tányérokat, poharakat – vágott hozzá a vádirat szerint.

A nő és az egyik férfi próbálták visszatartani…

Aztán az asztalon lévő két kés közül felkapott egyet, ezt még gyorsan el tudták venni tőle. Majd a másik 20,5 centis kést vette fel, azzal megvágta a sértett arcát, majd nagy erővel szívtájékon megszúrta. A kést a helyszínen eldobta, a szobát elhagyta.

A vádlottat másnap vonták intézkedés alá, miután a szálló egyik lakója, aki felfigyelt a hangoskodásra, értesítette a rendőrséget.

A sértett „az élettel összeegyeztethetetlen” szívsérülést szenvedett, melynek következtében rövid időn belül elhunyt.

Az ítélet jogerős.


A megdöbbentő, brutális esetről itt írtunk korábban:

Akár 15 évre is leültethetik a munkásszállón késelő pécsi gyilkost

Szombat este megöltek egy 20 éves férfit Pécsett

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés