142 ezer oltást adtak be három nap alatt

Fotó: MTI/Vajda János

György István államtitkár szerint sikeresen folytatódott az oltási akció – írja a koronavirus.gov.hu.

Az országos oltási munkacsoport vezetője elmondta, míg január első hetében több mint 135 ezer vakcinát adtak be három nap alatt, az akció második hetében 142 ezer dózist.

Ezek 77 százaléka harmadik oltás volt.

Az államtitkár emellett örvendetesnek nevezte a kormányzati koronavírus-oldal szerint, hogy ismét csaknem 20 ezren vették fel az első oltást.

Az oltás azért fontos szerinte, mert az omikron variáns rendkívül fertőzőképes, az idő múlásával a szervezet védettségi szintje csökken, a harmadik oltás felvételével viszont 90 százalék körülire emelkedik. Valamint azért is fontos, mert a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul, aki nem kapta meg a harmadik dózist, annak nem lesz tovább érvényes a dokumentum.

Az oltási igazolvánnyal kapcsolatos információk néhány napon belül jelennek meg – ígérte az államtitkár.
Január végéig folytatódik az akció: minden csütörtök és péntek délután, valamint szombaton várják azokat, akik meg szeretnék kapni a koronavírus elleni vakcinát időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval 101 kórházi oltóponton és további 115 szakrendelőben.

György István arra is kitért, hogy az 5–11 év közötti gyerekeknek már mintegy 67 ezer oltást adtak be. Továbbra is érkeznek az oltóanyagok, jelenleg több mint 50 ezer gyerek oltásaira van tartalék.