Önálló kategória lesz a németországi bűnüldözési statisztikákban a késes támadás – írta a Bild című német lap a hírportálján hétfőn azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi három nap alatt kilenc ilyen bűncselekmény történt az országban.

A késelések többnyire nagyvárosokban – Berlin, Frankfurt, Köln, Nürnberg – történtek. Az egyik eset, egy frankfurti támadás egy 32 éves nő halálával végződött, a feltételezett elkövető az áldozat volt élettársa. A többi támadásban együttvéve négyen sebesültek meg, a hatóságok tizennégy gyanúsítottat azonosítottak, négyet elfogtak, tízet köröznek. A késelésekkel kapcsolatban a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) a Bild megkeresésére közölte: „a BKA jelenleg nem tud megállapításokat tenni arról, hogy emelkedett-e a késsel elkövetett támadások száma Németországban”.

Arra a kérdésre, hogy a késes támadások erőteljes növekedéséről szóló sajtóbeszámolókra tekintettel szükséges-e országos helyzetképet alkotni a területen zajló folyamatokról, Holger Münch, a BKA elnöke a lapnak elmondta, hogy támogatja ezt a törekvést, mert „csak a késes támadások nyilvántartásba vételével tudjuk megállapítani, hogy valóban növekedik-e az ilyen támadások száma”.

A tartományi kormányok belügyminiszterei és a szövetségi belügyminiszter egyeztető fóruma, az úgynevezett belügyminiszteri konferencia (IMK) már döntött is az ügyben, tavaly novemberben hozott határozata szerint a hivatalos bűnügyi és bűnüldözési statisztikában külön kell vezetni a kést mint elkövetési eszközt. Azonban az IMK döntésének végrehajtása évekig eltarthat, mert valamennyi tartományban át kell alakítani az adatfelvételi módszertant. A BKA ugyanis csak akkor tud országos helyzetképet készíteni, ha mind a 16 tartományban azonos szabályok szerint rögzítik és osztályozzák a bűncselekményeket.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés