A temetőnél épül egy újabb pécsi autós Meki

A SzabadPécs.hu értesült róla, hogy McDonald’s autós étterem, vagyis McDrive épülhet a Siklósi úton, a pécsi köztemető legdélebbi bejárata közelében, a Zone Bevásárlópark (korábban Park Center) szomszédságában.

A Szabad Pécs május 1-i frissítése:

„Mint írtuk, többen is láthatták az elmúlt hetekben, hogy valamiféle építési munkálatok folynak a telken, de akkoriban nem lehetett tudni, mit készítenek elő. Néhány hete mi magunk is láttunk itt dolgozó munkagépeket, a kormányhivatal útépítési engedélyeztetési eljárásáról, és így arról, hogy a területen új autós McDonald’s épül, ezt követően, közvetlenül cikkünk írása előtt szereztünk tudomást. Emiatt kérdeztünk körbe, és emiatt kerestük meg, mint írtuk is, a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető cég által megbízott kommunikációs céget. A cikkünk megjelenése előtt több órával korábban feltett kérdéseinkre azonban továbbra sem kaptunk választ. Például arra, hogy mikor épülhet fel, és nyílhat meg az új étterem. A minap ezért ismét elmentünk a területre, hogy megnézzük az elmúlt 3-4 hétben mennyit haladtak előre az akkori munkálatok (és új cikkben írjuk ezt meg), de egyelőre nem, hogy elkezdődött volna a konkrét építkezés, hanem a korábbi munkagépek is levonultak, most egyelőre egy üres terület vár a fejlesztésre. Így tehát még inkább kérdésesnek tűnik, hogy tényleg ki tud-e nyitni a hely, nem hogy néhány hónapon belül, hanem akár még az kérdéses lehet, hogy az idén meg tudnak-e nyitni. Amint a működtető cégtől vagy a kommunikációs társaságtól kapunk erre választ, frissítjük cikkünket, vagy új írásban számolunk be róla.”

Korábban írtuk:

Már folyik annak a pécsi bekötőútnak az engedélyeztetési eljárása a Baranya Megyei Kormányhivatal közleménye szerint, amely egy újabb pécsi McDrive autós étteremhez fog majd vezetni, szúrta ki a kiírást a Szabad Pécs.

Bár erről konkrét, hivatalos információ nincs, a lap okfejtése szerint akár nyárra felhúzhatják és megnyithatják a második pécsi autós mekit.

Nem hivatalosan azt is közölték: úgy tudják, hogy az újabb gyorsétterem megnyitása nem jelenti azt, hogy a másik három pécsi egység (Zsolnay Vilmos úti McDrive, Árkád Pécs, Pécs Pláza) bármelyikét is bezárnák emiatt.

Mint írták, a működtető az a budapesti székhelyű, NER-közelinek tartott cég, a Progress Étteremhálózat Kft. lesz ebben az esetben is, amelyik gyakorlatilag az összes hazai McDonald’s éttermet üzemelteti. Úgy tudják, a cég nem bérli, hanem megvásárolta a telket, amelyre építkezni fog.

A temetővel szemközti, a Siklósi úttal közvetlen összeköttetésben álló telek korábban magántulajdonban állt, illetve egy magánkézben lévő cégé volt, ők értékesíthették az ingatlant – írja a SzabadPécs.

Információik szerint a telek korábbi tulajdonosának ugyan volt kapcsolata a Grupo Miltonnal, de ez a telek máskülönben nem kötődött „a spanyolokhoz”. A szóban forgó „külföldi” cég vezetője egy magyar férfi volt, a korábban csalásért is elítélt Kovács Bence János, aki pécsi feltűnése előtt nem sokkal tervezte a végül meg nem valósult sávolyi motorversenypályát – emlékeztetett a lap. Mint írják, a férfi Spanyolországban meggazdagodott ingatlanmilliárdosként került be a híradásokba a 2000-es évek második felében.

A cikk szerint a történet úgy folytatódott, hogy cége, a Grupo Milton, spanyol banki háttérrel vásárolta meg 2008-ban az úgynevezett pécsi stratégiai ingatlancsomagot. Ennek a része volt akkoriban többek közt a 25 emeletes Magasház és az Áper laktanya is, de része volt egy Siklósi úti telek is, amely ugyancsak szomszédos a Zone Bevásárlóparkkal – írják.

Az akkor még a Grupo Milton tulajdonában álló telekről majd tíz éve, 2012-ben a Dunántúli Napló írta meg, hogy spanyol befektetők ott úgynevezett kegyeleti plázát szeretnének felépíteni. Mint kiderült, a terület végül egy másik spanyol tulajdonoshoz került, egy szintén Magyarországon bejegyzett, de spanyol üzletemberek tulajdonában álló cégé, a Tanatórium Kegyeleti Zrt.-é lett. És a SzabadPécs szerint most is az övék.

Azt írják, az új spanyol befektetők voltak azok, akik egy tanatóriumot vagy kegyeleti plázát szerettek volna a temető közelében lévő telken felépíteni. Ez egy olyan épület lett volna akkori sajtóinformációk szerint, amelyben a tényleges temetést leszámítva – teljes körű temetési szolgáltatásokat biztosítottak volna. Ravatalozó működött volna itt, de a családtagok ott virraszthattak volna, ahogyan komplett halotti tort is lehetett volna ezen a helyen szervezni.

A szóban forgó telek azonban csak szomszédja annak, amelyre a McDrive-ot építeni fogják, a Siklósi úttól nyugatabbra, az Árnyas úthoz közelebb eső rész.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés