Az Év Fürdője lett a Harkányi Strand- és Gyógyfürdő

Ezen a nyáron immár ötödik alkalommal hirdette meg Az Év Fürdője versenyt a termalfurdo.hu. A közönségszavazáson a hazai fürdők ezúttal is három kategóriában versenyeznek egymással – írja a Bama.hu.

A legnagyobb és legismertebb, valamint nagyvárosokban található fürdők „Az Év Fürdője 2019” kategóriában, a regionálisan ismert fürdők „Az Év Regionális Fürdője 2019”, míg a kis településeken található kis fürdők „A Helyiek Kedvenc Fürdője 2019” kategóriákban indulnak. Az augusztus 31-én lezárult verseny – melyre összesen 153 ezer szavazat érkezett – idén baranyai sikert hozott, ugyanis a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő lett Az Év Fürdője. Az Év Regionális Fürdője a Makói Hagymatikum Gyógyfürdő, A Helyiek Kedvenc Fürdője címet pedig Miskolctapolcai Strandfürdő szerezte meg.

A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő 13,5 hektáros ősparkjában májustól szeptember közepéig szabadtéri strand-medencék, feszített víztükrű uszoda, gyermekmedence és csúszda várja a strandolás szerelmeseit. A park kiemelten szép, árnyas zöldfelületekkel rendelkezik és számos műalkotással, szoborral fogadja az ide látogatókat. Gyermekeknek külön foglalkoztató és vízi játszótér áll rendelkezésre, emellett a Dél-Dunántúl legnagyobb – 15 méter magas, összesen 7 csúszdapályával rendelkező – csúszdaparkja a strand vendégei számára korlátlanul és ingyenesen használható. A rendkívül választékos és színvonalas vendéglátóhelyek kalória- és allergénfigyelő kínálattal is a látogatók igényeit szolgálják.

Hirdetés