Az MLSZ közleményben magyarázta el, miért büntetett az UEFA

A magyar kormány oldaláról hatalmas felháborodás követte az UEFA döntését, hogy magyar szurkolók rasszista és homofób megnyilvánulásai miatt három, az UEFA által rendezett labdarúgó mérkőzésen zárt kapuk mögött kell játszania a magyar válogatottnak. Várhatóan a Nemzetek Ligájában kell majd üres lelátók előtt megrendezni két meccset, a harmadik meccsre szóló büntetést ugyanis felfüggesztették.

Szijjártó Péter külügyminiszter, és Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója is kemény szavakkal bírálta a döntést.

Az MLSZ, amelynek elnöke, Csányi Sándor egyben az UEFA egyik alelnöke is, ma közleményben magyarázta el, miért büntetett az európai szövetség. Érdemes megjegyezni, hogy a magyar válogatott (pontosabban annak szurkolói) visszaesőnek számít(anak), rasszizmus és diszkrimináció vétsége miatt 2019 márciusában, és 2019 szeptemberében is kapott fegyelmi büntetést.

Íme a lista:

  • a magyar-portugálon az „ANTI-LMBTQ” molinó többszöri felmutatása (fényképpel igazolt), valamint a „Cristiano homosexual” rigmus többszöri skandálása (hangfelvétellel igazolt),
  • a magyar-francián a Black Lives Matter mozgalom révén a sport világában is elterjedt térdelést elutasító molinó többszöri felmutatása (fényképpel igazolt), valamint a „Bonjour, buzi franciák” rigmus többszöri skandálása (hangfelvétellel igazolt),
  • a német-magyaron az „LMBT? Nein, Danke” molinó többszöri felmutatása (fényképpel igazolt), valamint a „Deutschland, Deutschland homosexual” rigmus többszöri (és himnusz alatti) skandálása (hangfelvétellel igazolt).

A magyar szurkolók egy részének meccs előtti vonulását megörökítő alábbi Telex-videón ezek közül az aranylabdás, Európa-bajnok Cristiano Ronaldo vélt szexuális irányultságát tényként közlő rövid sláger hallható. A “Deutschland, Deutschland homosexual” ennek már egy továbbfejlesztett, újragondolt, innovatívabb változata lehet: azzal már nem egyetlen személyt buziznak le az Igazi Magyar Szurkolók, hanem egy nyolcvanmilliós országot. Jó szórakozást!