Bánki Beni kapta a Márk Tamás-díjat

A fiatal tehetség Bánki Benjámin a kultúra, az irodalom, a költészet és a szép magyar beszéd terén elért sikereinek elismeréseként érdemelte ki a Márk Tamás-díjat. A kitüntetést dr. Őri László alpolgármestertől vehetett át péntek este a Kodály Központban. 

Az évente egy alkalommal adományozható kitüntetést olyan 25. életévét be nem töltött személynek adhatják, aki pécsi lakos, tanulmányait Pécsett folytatja, és kiemelkedő teljesítményt nyújt a tudomány, a művészet vagy a sport területén. A pécsi önkormányzat közgyűlése november 17-én döntött arról, hogy Pécs Város Fiatal Tehetsége Díját, azaz a Márk Tamás-díjat Bánki Benjáminnak ítéli oda.

beni2

 

Beni kisgyerekkorától kezdve érdeklődik az irodalom, a versek iránt. Szavalóversenyeken elért sikerei késztették arra, hogy saját maga is kipróbálja az írást. Első versei házi kiadásban jelentek meg és 44 költeményét tartalmazza. Azóta több verse is megjelent a Magvető kiadó szerkesztésében. 2015-ben az Év felfedezettje lett.

Ugyanebben az évben a Fehér 50 árnyalata című versével, melynek témája az elfogadás, tolerancia és rasszizmus, a Ki Mit Tube online videós tehetségkutató verseny közönségdíjas győztese lett. Az országos Szép Magyar Beszéd szépkiejtési versenyen Kazinczy-aranyjelvény elismerést kapott. Nemcsak humán területen, de a reáltantárgyakban is sikereket ér el. Zrínyi Ilona matematikai verseny győztese volt.

beni3

Terve, hogy saját verseskötete jelenjen meg, hogy neve országosan is ismert legyen irodalmi körökben, hogy bejusson egy országos slam poetry verseny döntőjébe, hogy megtanulja a klasszikus latin és ógörög nyelveket és műfordítással foglalkozzon, hogy „Magyar vándor” országjáró vers-, próza- és zenei esteket és önálló esteket szervezzen, hogy a pécsi fiatalság szószólója legyen, hogy elindítsa a „Mi írjuk a jövőt!” fiatal tehetségek mozgalmát.

Benivel készített videónkat itt nézheti meg!

Hirdetés