Biztosított a gyógyszerek utánpótlása

Biztosított a gyógyszerek folyamatos utánpótlása, ezért nem fontos, hogy azokat több hónapra előre kiváltsák – hívta fel a figyelmet a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerdán, a kormány Facebook-oldalán közzétett videójában.

Hankó Zoltán köszönetet mondott az embereknek azért, hogy megértették, nemcsak a gyógyszerészek, hanem a saját egészségük védelmét is szolgálja, ha nem a patikában, hanem az előtt, a többi betegtől megfelelő távolságot tartva várják ki a sorukat.

Elmondta, ha valaki az idős hozzátartozójának vagy szomszédjának akar segíteni a gyógyszerei kiváltásában, akkor vigye magával a saját igazolványát és az illető taj-számát.

Hankó Zoltán felhívta a figyelmet arra, ha a gyógyszertárban éppen nincs az a gyógyszer, amit az orvos felírt, akkor fogadják el a patikusok által felajánlott helyettesítő készítményt, amelynek ugyanaz a hatóanyaga és ugyanolyan a hatása. Ezzel elkerülhető, hogy másik gyógyszertárba kelljen menni, és egy újabb sort kelljen kivárni – tette hozzá.

Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a videóban megköszönte Magyarország több mint 2300 patikájában dolgozó 12 ezer gyógyszerész és gyógyszertári asszisztens türelmét, felelősségteljes szakmai munkáját.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés