Hirdetés

Vádat emeltek egy balatonfüredi szórakozóhely vezetője és tizenhét alkalmazottja, valamint a férfi volt üzlettársa ellen. Tizennégy vádlottnak pedig kerítés bűntette miatt is felelnie kell – olvasható a Veszprém Megyei Főügyészség mai sajtóközleményében.

A vádirat szerint a 41 éves pécsi férfi 2012 szeptembere és 2019 májusa között bordélyházként üzemeltetett egy balatonfüredi klubot.

A hivatalosan táncoslányként dolgozó alkalmazottak az itallapon többféle, „masszázsként” megjelölt szolgáltatást nyújtottak, azonban ezek a megnevezések a valóságban különféle szexuális szolgáltatásokat jelentettek. A vezető utasítására a bárban tilos volt direkt módon szexről beszélni, ezért a férfi rendszeres „gyűléseken” tanította ki az alkalmazottait, hogy megfelelő szavakkal, gesztusokkal, hanghordozással miként utaljanak a szórakozóhelyen valójában folyó tevékenységre – áll a közleményben.

Emellett a vendégek a lányok szolgáltatásaiért a pultosnál fizettek, aki ezután átadta nekik a szoba kulcsát. A műszak végén a pultos által vezetett kimutatás alapján számoltak el, a lányok keresetük felét kapták meg.

A bár és a szexuális szolgáltatások bevételének fele a 41 éves férfihoz került, aki a bordélyház működtetésével több mint 115 millió forinthoz jutott.

Még nincs vége: a férfi a szolgáltatások körét tovább bővítette, az itallapon szereplő masszázsokat nemcsak a bárban, hanem a megrendelő által kívánt helyen is igénybe lehetett venni, ilyenkor a vendég által kért lányt a szórakozóhely egyik alkalmazottja vitte az adott helyre, majd vissza a bárba.

Az ügyészség a szórakozóhely vezetőjével és az annak helyet adó ingatlan tulajdonosaival szemben – akik a bárban karbantartóként és takarítóként álltak alkalmazásban – börtönbüntetést és pénzbüntetést kért, valamint indítványozta a bűnös úton szerzett vagyon elkobzását – zárul a vádirat.

Hirdetés