Íme a múlt heti baleseti összesítés képek kíséretében, valamint a ROADPOL ellenőrzési akció eredményei Baranyából. Döbbenetesek a számok. 

Az elmúlt héten a sérüléses balesetek legfőbb oka a gyorshajtás volt – osztotta meg a rendőrség honlapján.

Baranya közútjain augusztus 8-a és 14-e között összesen 53 baleset történt, amelyből 10 személyi sérüléssel járt, 43 pedig anyagi káros volt.

Tizenketten könnyebben, hárman súlyosan megsérültek.

Emellett a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is részt vettek az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) által augusztus 8–14. között meghirdetett Speed elnevezésű fokozott ellenőrzésben, amelynek célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása volt.

Az akció ideje alatt a Baranya megyei rendőrök összesen 930 esetben intézkedtek sebességtúllépés miatt, amelyből 173 alkalommal meg is állították a szabályszegőket. Közülük 167 fővel szemben bírságot szabtak ki, míg hat sofőr ellen eljárást kezdeményeztek.

A többi 757 érintett esetében megállítás nélkül kezdeményeztek objektív eljárást.

A rendőrség arra kéri a gépjárművezetőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, és vegyék figyelembe az út-, időjárási- és látási viszonyokat, valamint az út vonalvezetését is!

Kiemelt képünk illusztráció.

Hirdetés