Donald Trump jóváhagyta az Irán elleni új szankciókat

Az Irán elleni új szankciókat már jóváhagytam, és azonnali hatállyal érvénybe lépnek – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban újságíróknak.

Az elnök közölte: a Fehér Ház rövid időn belül be is jelenti az új szankciókat, amelyek szerinte a változatlanul érvényben lévő korábbi büntető intézkedésekhez képest is keményebbek lesznek.

Trump ismételten kitért a múlt péntekre virradóra végrehajtott célzott dróntámadásra, és ismét “szörnyetegnek” nevezte a támadásban megölt iráni Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű különleges egységének vezetőjét. “Egy igazi szörnyet csíptünk el. Kiemeltük őket, és ennek már jó régen meg kellett volna történnie” – mondta, utalva arra, hogy Szulejmánival együtt a támadásban meghalt az iraki Abu Mahdi al-Muhandisz, az iráni támogatású iraki milíciák ernyőszervezetének, a Népi Mozgósítási Erőknek a vezetője is.

Az amerikai elnök először szólt arról, hogy Szulejmáni milyen merényletet készített elő. Mint mondta: a hírszerzési jelentések szerint egy amerikai nagykövetséget akart felrobbantani. Ezt az információt eddig sem ő, sem az amerikai kormányzat tagjai nem említették. Arra a kérdésre, hogy vajon nem a bagdadi nagykövetség tervezett levegőbe röpítéséről volt-e szó, Trump azzal válaszolt: ez “nyilvánvaló”, és utalt a nagykövetség előtti múlt heti tüntetésre.

Szóba hozta a teheráni repülőtér mellett szerdán lezuhant ukrán repülőgép ügyét is. Mint fogalmazott: “hajlik arra”, hogy gyanakodjék a katasztrófa okai miatt. Az amerikai sajtóban csütörtökön egyébként arról jelentek meg – meg nem nevezett kormányzati tisztségviselőkre hivatkozó – információk, hogy az ukrán légitársaság gépét az iráni légvédelem lőtte le. Ez az információ először egy jordániai lapban jelent meg, a gép lezuhanása után pár órával. A lap akkor azt írta: az irániak tévedésből lőtték le a gépet, amelynek valamennyi utasa és személyzete életét vesztette.