Dr. Merkely Béla: elérkeztünk az új típusú koronavírus második hullámának küszöbére

A Semelweis Egyetem rektora arra figyelmeztet augusztus 10-ei Facebook-bejegyzésében, hogy már “a közösségi térben kering a vírus”. 

hirdetés

“Úgy gondolom, elérkeztünk az új típusú koronavírus második hullámának küszöbére…” – írta Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora augusztus 10-én Facebook-oldalán.

Merkely ezután a következőkkel folytatta:

“…az előző hónapban a behurcolt esetek domináltak, ki lehetett mutatni legalább a kontaktjaiknál a külföldi eredetet. A mostani betegek egy jelentős része viszont nem volt külföldön és nem is lehet megállapítani, hogy kitől kapta meg a fertőzést. Ez azt jelenti, hogy a közösségi térben kering a vírus.

Mint írja, rég nem tapasztaltak olyan magas betegszámot egy hétvége alatt, mint a mostanin (augusztus 8-9.), ez az előzőekhez képest körülbelül négyszeres növekedést jelent.

“Az adatok alapján a betegek száma egyértelműen növekszik, azaz az R érték – a vírusfertőzés reprodukciós rátája – már egy hete 1 fölött van, ami azt jelenti, hogy 1 beteg átlagosan több mint 1 beteget fertőz meg. Továbbá, nem tekinthetünk el attól sem, hogy a környező országokban sokszoros fertőzéseket lehet látni, s vannak olyan nemzetek, ahol negyvenszeres az előfordulási gyakorisága az új igazolt fertőzéseknek hazánkhoz képest” – írja bejegyzésében.

Végül hangsúlyozza: “Jelenleg egyféleképpen segíthetjük a védekezést és megelőzést: be kell tartanunk az alapvető – könnyen teljesíthető – szabályokat: maszkhasználat, udvarias távolságtartás, kézmosás és fontos, hogy betegen ne menjünk közösségbe.”

 

Hirdetés