Éjszakai túra Európa első Csillagoségbolt-parkjában

Csillagnéző túrára várják az érdeklődőket június 22-én a Zselici Csillagoségbolt-parkban: a program a Magyar Nemzeti Parkok Hete elnevezésű rendezvénysorozat része, amellyel a szervezők Magyarország természeti és kulturális értékeire, a nemzeti parkok ökoturisztikai rendezvényeire kívánják felhívni a figyelmet.

hirdetés

Wodtke Szilvia, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Turisztikai és Közkapcsolati Osztályának vezetője elmondta az MTI-nek, hogy az este nyolc órától éjfélig tartó, mintegy 5-6 kilométer hosszú túra résztvevői szakember segítségével figyelhetik meg az égbolt csodáit Európa első Csillagoségbolt-parkjában, amely 2009 novembere óta viselheti a megkülönböztető címet.

A szakember közlése szerint a lakott területektől, városoktól távoli, világítás nélküli helyen olyan látvány tárulhat a túrázók elé, amilyen nemcsak Magyarország, hanem egész Európa területén is ritkán adatik meg.

Tiszta idő, felhőtlen égbolt esetén a csillagos égbolt megfigyelésére szabad szemmel és távcsővel egyaránt lehetőség lesz a földrész egyik legkisebb fényszennyezésű területén: az ismert csillagképek mellett a halványabb csillagok sokaságát és a Tejutat is lehet majd látni.

A résztvevők a fényszennyezésről is megtudhatnak számos érdekességet, például azt, hogy a “hétköznapi” emberek mit tehetnek annak érdekében, hogy mindennapi tevékenységükkel minél kevésbé zavarják a környezetet.

Azoknak, akik szeretnének részt venni a túrán, előzetesen jelentkezniük kell a 30/405-4571-es telefonszámon – hívta fel a figyelmet osztályvezető.