Érkeznek bejelentések a rendőrségi pszichológus eltűnése ügyében

Kapott bejelentéseket a pécsi rendőrség a vasárnap hajnalban eltűnt pszichológusa, Bándy Kata keresésének ügyében.

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére azt mondta: a rendőrséghez érkeztek és érkeznek lakossági bejelentések elektronikus levélben és telefonon Bándy Kata eltűnésével összefüggésben. Hozzátette, hogy ezeket az információkat – csakúgy, mint a keresés során felmerülő adatokat – megvizsgálják, ellenőrzik a keresés során.

A rendőrség kedden, lakossági felhívásában tette közzé Bándy Kata eltűnését. Ebben foglalkozás és munkahely nem szerepelt. Azt írták, hogy a 25 éves nő vasárnap hajnali két órakor egyedül, gyalog indult el egy sörözőtől, otthonába azonban nem érkezett meg.

Bándy Pál korábban azt mondta: a lánya és barátai szórakozóhelyen ünnepelték egy barátnőjük születésnapját. Az apa szombat este beszélt a lányával telefonon.

A lány az egyik Hungária úti szórakozóhelyen volt a barátaival, ahonnan hajnalban egyedül indult el. A fiatal a Kórház tér- Ferencesek utca – Széchenyi tér – Király utca – Búza tér – Dugovics utca útvonalon ment volna haza, de nem érkezett meg.

Hirdetés