13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaHiába játszott jól az ezer sebből vérző PMFC, pont nélkül maradt

Hiába játszott jól az ezer sebből vérző PMFC, pont nélkül maradt

Szinte egy csapatnyi hiányzóját kellett pótolnia sérülések és koronavírus-fertőzések miatt a PMFC-nek, amely így is közel járt ahhoz, hogy akár meg is verje a III. Kerületet. Egy hajrában szerzett vendég-gól azonban megpecsételte Vas László csapatának sorsát.

Azt előre lehetett tudni, hogy kisebb-nagyobb sérülések miatt Sági Milán, Hursán György, Grabant Bence és Króner Martin sem léphet pályára a PMFC-ben. Nem, mintha nem okozna egyébként önmagában e kvartett hiányzása problémát a pécsieknél, de valószínűleg a III. Kerület elleni bajnoki előtt összetette volna a két kezét Vas László, ha csak az ő pótlásukról kellett volna gondoskodni. Csakhogy a koronavírus közbeszólt, így a vasárnap esti meccsen nem lehetett ott Futó Zsombor, Bukrán Erik, Geiger Norbert és Rácz László sem, fel volt tehát adva a lecke a Munkásnak.

Sok hiányzó ide, tartalékos felállás oda, a Pécs kimondottan jól kezdte a meccset. Vas László csapat birtokolta többet a labdát, de ha mégis elveszítette azt, nagyon gyorsan vissza is szerezte, a letámadás ugyanis remekül működött. Tihanyi közben közel is járt ahhoz a 10. perc környékén, hogy megszerezze a vezetést, lövése azonban az oldalhálóban kötött ki. Adamcsek kicsivel később egy szabadrúgással veszélyeztetett, és közben igazból egyáltalán nem volt veszély a vendégek játékában. Egyetlen kontra után kellett csak Marques-Airosának mentenie, aki egyébként az első félidő hajrájában közel volt ahhoz, hogy őt ünnepelje mindenki. Remekül tekert ugyanis laposan a bal alsóba. Nagy kár, hogy Tihanyi – bár nem ért hozzá a labdához – lesen állt, mozgásával pedig a játékvezető szerint zavarta a kapust, így a gól érvénytelen volt.

Az első félidő 0-0-s eredménye így azért csalóka volt, hiszen a játék alapján bőven vezethetett volna a Pécs. Mindenesetre a nagyszünet után is igyekezett ott folytatni a PMFC, ahol előtte abbahagyta. Bejött Hegedűs és Bíró, szerkezetet is váltott Vas László, ezzel pedig érezhetően még támadóbb lett a hazai együttes. Jöttek is a lehetőségek, sőt, Bíró révén egy „újabb” gól is – de a játékvezető ezt sem adta meg, lökés miatt. Ez felbosszantotta a szurkolókat, de egy kicsit megfogta a csapatot is, jött ugyanis egy olya tízperces periódus, ahol bizony Helesfay Donát bravúrjaira volt szükség, hogy maradjon a gól nélküli állás. Átvészelte azonban a nehéz perceket a Pécs, és újra támadásba lendült. Az akarattal nem is volt baj, sőt, helyenként még a játék is tetszetős volt, azonban a helyzetek befejezése ezen az estén sehogyan sem akart menni. Ezért különösen bosszantó, hogy 6 perccel a vége előtt, a kontratámadás után a III. Kerület szerezte meg a vezetést – ami végül győzelmet is ért a vendégeknek.

Mindent egybevetve, látva azt, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a PMFC-nek a héten, szégyenkezni semmiképpen sem kell Helesfayéknak, még így sem, hogy végül pont nélkül maradtak.

PMFC–III. Kerület 0-1 (0-0)
Merkantil Bank Liga, 16. forduló. Pécs, 600 néző. V.: Antal Péter (Kulman, Ország).

PMFC: Helesfay – Dávid Z., Preklet, Katona – Svedyuk (Hegedűs, 46.), Károly (Kövesdi, 61.), Tölgyesi (Szabó Z., 90.), Kónya, Marques-Airosa (Okorie, 84.) – Tihanyi (Bíró, 46.), Adamcsek. Vezetőedző: Vas László.
III. Kerület: Balázs J. – Bori, Szalai, Fejes, Bekker – Egerszegi, Rabatin – Sili (Horváth, 84.), Kleisz, Barczi (Rajczi, 88.) – Borvető. Vezetőedző: Kemenes Szabolcs.

Gól: Borvető (84.).

Fotó: PMFC / Kurdi József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő