Húsz szűrőbusz járja majd az országot

Elsősorban a daganatos betegségek megelőzése érdekében tíz egészségügyi szűrőbusz járja az országot, ez a flotta hamarosan megduplázódik.

Hubay György, a miskolci önkormányzat rendészeti bizottságának elnöke, a városi Salkaházi Sára-program igazgatója elmondta, az akció is azt bizonyítja, hogy a betegek és az egészségügyi dolgozók számíthatnak a kormányra, hiszen például a szűrőbuszok működését biztosító „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat!” elnevezésű országos program keretein belül is komoly forrásokat biztosítanak a megelőzésre.

Kiemelte: a Salkaházi Sára-program igazgatójaként is fontosnak tartja az idős emberek egészségének megőrzését. Az akció során a betegségek időbeni felismerésével életeket menthetünk – fogalmazott.

A buszokon például ingyenes szájüregi és bőrgyógyászati vizsgálatokat végeznek a szakemberek, de táplálkozási tanácsokat is adnak.

hirdetés

Hirdetés