Több méter magas betonfallal vehetik körül Berlin történelmi belvárosának egy részét, hogy megtarthassák Ilja Krzsanovszkij orosz rendező 2005 óta készülő titokzatos alkotása, a DAU világpremierjének négy hétig tartó első rendezvénysorozatát.

A szervezők szándéka szerint a zárt övezet révén csaknem három évtizeddel a berlini fal ledöntése után új lendületet vehet a közös gondolkodás a szabadságról és az állam mindenhatóságán alapuló diktatúráról, a megfigyelésről, az együttélésről és a nemzeti önazonosságról.

A Berlin központját kelet-nyugati irányban átszelő Unter den Linden sugárútnál 3,6 méter magas betonelemekből emelnek falat a DAU-Freiheit (DAU-Szabadság) elnevezésű ideiglenes városrész határainak kijelölésére, legalábbis a tervek szerint. A műemlékvédelmi hatóság engedélyét ugyanis még nem kapták meg a szervezők, és nem mind lelkesednek az ötletért a lezárni tervezett területen működő intézmények, köztük a leghíresebb berlini operaház, a Staatsoper Unter den Linden (Berlini Állami Opera).

Azonban a szervezőknek befolyásos segítőik vannak, például a berlin-brandenburgi állami filmtámogatási alap (Medienboard Berlin-Brandenburg) és Tom Tykwer világhírű német filmrendező (Felhőatlasz, A parfüm, A lé meg a Lola), és azzal számolnak, hogy minden akadály elhárul a vállalkozás elől.

Ezért a 900 betonelem kétharmadát már el is készítették, és tovább folytatják a munkát, hogy 250 fős stábjukkal egyetlen éjszaka alatt, október 12-re virradóra körbefalazhassák az övezetet, ahová 29 napon keresztül csak külön engedéllyel, „vízummal” lehet majd belépni.

A cél nem az egykori NDK feltámasztása négy hétre, hanem az, hogy a látogatók megtapasztalják a szabadságot és a szabadság elveszítését – emelte ki az összművészeti vállalkozást bemutató tájékoztatón Thomas Oberender, a színházi, zenei, irodalmi és képzőművészeti fesztiválokat és kiállításokat szervező Berliner Festspiele intendánsa a BZ című berlini lap szerint.

 

Hirdetés