Jogsi nélkül vezetett és másokat veszélyeztetett az ámokfutó

A Járási Ügyészség vádat emelt azzal a fiatal férfival szemben, aki sorozatosan követett el közlekedéshez kapcsolódó bűncselekményeket.

A jogosítvánnyal nem rendelkező vádlott még 2023 novemberében Pécsett eltiltás hatálya alatt vezetett egy teherautót – írta közleményében a Baranyai Vármegyei Főügyészség.

Egy lámpás kereszteződésbe érve a belső sávban haladó kocsi mellé állt és megfenyegette a sofőrt, majd bottal a lehúzott ablakon ütő mozdulatokat tett a sértett irányába. Miután elindultak, a másik gépkocsi mellé érve felé kormányozta a teherautót miközben átment a másik sávba. A sértett az ütközést hirtelen fékezéssel és balra kormányzással tudta elkerülni.

A vádlott megszegte a KRESZ-t, cselekményével az autó vezetőjének életét és testi épségét veszélyeztette.

Ezt követően továbbra is eltiltás alatt vezette kocsiját Pécsett, melynek során anyagi kárral járó közlekedési baleset részese volt. Az ügyészség eltiltás hatálya alatti vezetés és közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja a férfit. A vádlott letartóztatásban van, vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés és végleges járművezetéstől eltiltást indítványozott az ügyészség – olvasható a közleményben.

A fotók a nyomozati irat részei, azok egy forgalomban résztvevő gépkocsi fedélzeti kamerájának felvételéből származnak.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés