12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekKeresztes László Lóránt: álságos a kormány zöld konzultációja

Keresztes László Lóránt: álságos a kormány zöld konzultációja

Keresztes László Lóránt, az LMP parlamenti frakcióvezetője ma Pécsett tartott online sajtótájékoztatót, amelyen a kormány zöldpolitikáját bírálta.

A pécsi politikus sajtótájékoztatójának apropóját a kormány közelmúltban elindított zöld konzultációja szolgáltatta. Keresztes úgy fogalmazott, hogy miközben a kormány 11 éve semmibe veszi a zöldértékeket, és semmit sem tesz az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében, álságos, hogy épp ebben a témában indított online nemzeti konzultációt.

– Ez a zöld konzultáció nem más, mint egy újabb propagandafogás – mondta az LMP-s politikus. – Az egyik kérdés úgy szól, hogy indokolt lenne-e szigorúbban büntetni az illegális hulladéklerakókat. Kérdezik mindezt úgy, hogy az elmúlt 11 évben semmit sem tettek az illegális hulladéklerakás ellen, hogy bár lehetőségük lett volna szigorúbb szabályokat hozni, keményebb büntetéseket kiszabni, mégsem tették.

Ugyanilyen visszásnak értékelte Keresztes a tömegközlekedéssel kapcsolatos kérdést is, ugyanis szerinte semmit nem tett a kormány annak érdekében, hogy fejlessze a hazai tömegközlekedést, és egy fenntarthatóbb irányba mozdítsa azt. E helyett a közösségi közlekedés helyzete romlik, szakemberhiány van a szektorban, illetve a koronavírus-járvány közben az önkormányzatokat sújtó elvonások hatására a tömegközlekedés helyzete csak tovább romlott.

Hiányolta ugyanakkor a politikus a zöld konzultációból a Bodára tervezett atomtemető kérdését, pedig, mint emlékeztetett rá, Orbán Viktor korábban ígéretet tett arra, hogy a helyiek megkérdezése nélkül nem épülhet meg a létesítmény.

Végezetül Keresztes László Lóránt arra buzdított mindenkit, hogy vegyen részt az előválasztáson, majd jövő tavasszal az országgyűlési választáson is, szerinte ugyanis csak az LMP lehet a garancia arra, hogy Magyarországon valódi zöldfordulat következzen be – ehhez pedig elengedhetetlen, hogy megvalósuljon a kormányváltás.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő