Késsel támadott jóakaróira egy férfi szilveszter éjjelén

Jogerős ítéletet hozott a Pécsi Ítélőtábla emberölés bűntettének kísérlete ügyében.

A vádirat szerint a vádlott 2020-ban költözött Romániából Magyarországra, azóta szívességi lakáshasználóként az egyik sértettnél élt. A ház körüli munkában, illetve a sértett vállalkozásában is segített, amiért teljes körű ellátást kapott.

2021-ben a sértettnek és élettársának gyermeke született, majd újabb kicsit vártak, ezért a hely szűkében megkérték a vádlottat, hogy költözzön haza vagy a házban alakítson ki magának egy kis szobát. Ő az utóbbi megoldást választotta.

2021 szilveszter éjjelén a sértett rokonainál ünnepeltek mind, a vádlott ittas állapotba került, ezért január 1-jén hajnalban távozásra szólította fel őt a házigazda felesége. Bár nem tetszett neki, gyalog hazaindult. Hazaérkezve aztán bedühödött és a sértett udvarban lévő kocsijának szélvédőit, majd a ház két ajtajának üvegét is betörte. Eközben kereste a sértettnek korábban átadott személyi igazolványát, hogy elköltözzön tőlük, de azt nem találta meg, majd úgy döntött, hogy gyalogosan Romániába indul.

Az utcán haladva szembe jött vele a sértett kocsival, amelyben élettársa és gyermeke is utaztak. A sértett az ablakot lehúzva kiszólt a vádlottnak, hogy menjen velük haza, mire az az autóhoz lépett és a kiszállni akaró sértettet késsel nyakon szúrta, azt kiabálva neki, hogy „megöllek”.

Az élettárs a gyermekkel kiszállt az autóból és segítségért kiabált. A közelben lakó másik sértett szólította fel a vádlottat, hagyja abba. Közben a család autóval elmenekült. A vádlott a másik sértetthez lépett, dulakodni kezdtek, őt is többször megszúrta.

Időközben ennek a férfinek a fia is a helyszínre ért, a vádlottat a földre lökte és a csípőjére ült, hogy ne tudjon felállni, ököllel fejbe is vágta. A vádlott egy alkalommal a combján megszúrta, de az ütések hatására letette kését, és miután a férfi leszállt róla, elmenekült.

A rendőrök még aznap elfogták.

A törvényszéki közlemény szerint a szúrások következtében az egyik sértett közvetett életveszélyes állapotba került, a másik két érintett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, nem sokon múlt a tragédia.

A Szekszárdi Törvényszék a vádlottat több ember sérelmére elkövetett emberölés, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és 2 rendbeli rongálás vétsége miatt 10 év fegyházra és 10 év kiutasításra ítélte, azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetést 7 év 6 hónapra enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta – zárul a vádirat.

Hirdetés