10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldKínkeservesen nyert a válogatott Andorra ellen

Kínkeservesen nyert a válogatott Andorra ellen

A meccs első húsz percében remekül játszott a magyar labdarúgó válogatott az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn – Szalai és Botka góljaival vezetett is 2-0-ra –, azonban a folytatásban csak szenvedett Rossi csapata, amelynek a végén még a győzelemért is izgulnia kellett.

Az Anglia és a Albánia elleni, igencsak vérszegény teljesítmény, és két vereség után a magyar válogatott szerette volna kiengesztelni szurkolóit az Andorra elleni vb-selejtezőn. Ez meg is látszott azon, ahogyan kezdte a meccset Marco Rossi együttese. Gyors játékkal, ötletes támadásokkal törte fel a vendégek védelmét. Előbb egy jogos büntetőből Szalai Ádám, majd kicsivel az első negyed óra vége után, egy szögletet követően Botka is betalált, így a 20. perc környékén, 2-0-nál minden jel arra mutatott, hogy egy önbizalomnövelő győzelem lesz a vége.

Igen ám, csakhogy innentől, mintha elvágták volna. Görcsössé, ötlettelenné vált a válogatott játéka, és bár attól nem kellett tartani, hogy Andorra 0-2-ről veszélyt jelentene, de ahogy haladt előre az idő, egyre rosszabb volt nézni a nemzeti tizenegy játékát.

A második félidőre, még a kispadon kezdő Szoboszlai is beállt, de nemhogy hozzátenni nem tudott a magyar teljesítményhez, hanem sokkal inkább lökdösődéseivel és eladott labdáival vétette észre magát. Az utolsó húsz percen valószínűleg már mindenki azt várta, hogy legyen már vége a meccsnek, csakhogy ekkor, egy kabaréba illő öngóllal – a menteni igyekvő magyar védő Fiola hasát bombázta telibe, ahonnan a kapuba vánszorgott a labda –szépített Andorra. Pontosabban, csak úgy tűnt, ugyanis utóbb les miatt érvénytelenítették a találatot. A vérszem azonban megmaradt, és a 82. percben már szabályos körülmények között is betalált az ellenfél. Így a helyett, hogy egy kényelmes, 4-5 gólos győzelmet szemlélhettünk volna, a végén bizony erősen kellett izgulni, hogy nehogy egyenlítsen az andorrai válogatott.

Nem egyenlített, megszerezte Magyarország a fontos a 3 pontot. De ennél több pozitívumot nagyítóval sem lehetne találni ebben a meccsben.

Magyarország–Andorra 2-1 (2-0)
Labdarúgó-világbajnoki selejtező. Budapest, Puskás Aréna.

Magyarország: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Botka (Tamás M., 91.), Kleinheisler (Szoboszlai, 46.), Nagy Á. (Gazdag, 65.), Schäfer, Schön (Nikolics, 74.) – Szalai Á., Sallai (Sallói, 46.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi.
Andorra: Alvarez – San Nicolas, Llovera, E. Garcia, Jimenez, M. Garcia – Jordi Alaez, Vieira (C. Martinez, 76.), Cervos (A. Martinez, 76.) – Pujol (Lima, 80.), Betriu (Bernat, 80.). Szövetségi kapitány: Koldo Alvarez.

Gólok: Szalai A. (9. – 11-esből), Botka (18.), ill. Llovera (82.).

Fotó: Marjai János / 24.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő