Kitűzték a mohácsi időközi helyhatósági választás időpontját

Szeptember 27-re, vasárnapra tűzte ki a mohácsi időközi önkormányzati választás időpontját a helyi választási bizottság, a választók polgármestert és önkormányzati képviselőket is választhatnak – közölte az MTI érdeklődésére Kovács Mirella, a Duna-parti város jegyzője.

hirdetés

Mint elmondta, a bizottság szerdán egyhangúlag döntött az időpontról, a határozat három nap múlva emelkedik jogerőre, amennyiben az ellen nem nyújtanak be fellebbezést.

A választást azért kell megtartani, mert a mohácsi képviselő-testület hétfői ülésén – Pávkovics Gábor alpolgármester (Fidesz-KDNP) előterjesztése alapján – kimondta feloszlását.

A választópolgárok polgármester- és önkormányzatiképviselő-jelöltekre is voksolnak majd, utóbbiak közül nyolcat közvetlenül, egyéni választókerületben választanak meg, míg három képviselő a kompenzációs listáról juthat be a testületbe. A jelöltek augusztus 8-án vehetik fel ajánlóíveiket, a választási kampány is akkor indul, míg a jelölteket legkésőbb augusztus 24-ig lehet bejelenteni a határozat értelmében.

A jelenlegi képviselő-testület és a polgármester az új testület megalakulásáig és az új városvezető megválasztásáig ellátja feladatát, gyakorolja hatáskörét.

Mohácson a 2019-es őszi önkormányzati választásokon Csorbai Ferenc (MSZP) azt követően válhatott a Duna-parti település polgármesterévé, hogy egyedüli ellenfele, a várost 1998 óta irányító, a posztért újrainduló Szekó József (Fidesz-KDNP) szeptember végén elhunyt; az őt indító szervezet mást nem jelölhetett az idő rövidsége miatt.

Bár az MSZP polgármesterjelöltjét a DK, a Jobbik, a Momentum, a Fidesz is visszalépésre szólította fel, utóbbi szervezet aláírásgyűjtésbe is kezdett ennek érdekében, az MSZP-s jelölt egyetlen indulóként szerepelt a választáson; 1867 szavazatot kapott, míg több mint 4000-en érvénytelenül szavaztak a megjelent csaknem 6000 választópolgárból.

A nyolc egyéni választókerület mindegyikében a Fidesz-KDNP jelöltje nyert ősszel, a szavazati arányok 62 és 89 százalék között alakultak.

A polgármesteren kívül a mohácsi testületben tizenegy képviselő van: a Fidesz-KDNP jelöltjei által megnyert nyolc egyéni képviselői mandátum mellett kompenzációs listán az MSZP-nek kettő, a DK-Jobbik-Momentum szövetségnek pedig egy hely jutott.

Pávkovics Gábor már az alakuló ülésen nyilvánvalóvá tette: amint a jogszabályok lehetővé teszik, szeretnék feloszlatni a testületet új helyhatósági választás kiírása érdekében, addig pedig arra törekednek, hogy biztosítsák a város működőképességét.”Tartozunk a városnak azzal, hogy tisztességes, becsületes versenyben dőljön el az új polgármester személye” – mondta akkor a Fidesz-KDNP képviselője.

hirdetés

Hirdetés