Kövér: Magyarország visszaszerezte jövőjét

Magyarország 2010 óta elvégzett munkájával visszaszerezte jövőjét, és ennek nyilvánvaló jele, hogy „mi magyarok nem bezárjuk a templomokat és az iskolákat”, hanem újakat építünk – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap Budapesten, a Fasori Református Egyházközség hálaadó napján.

hirdetés

A fasori gyülekezet új óvodaépületének átadásán a házelnök kiemelte: „egyetlen politika sem mondhatja meg az embereknek, hogyan éljenek, ugyanakkor minden felelős politika kötelessége, hogy megteremtse a tartalmas élet lehetőséget az emberek számára”.
Úgy fogalmazott: „az oktatási rendszeren belül az egyházi oktatás választása minden állampolgár szabad értékválasztása, amelyet a felelős politikának nemcsak tiszteletben kell tartania, hanem támogatnia is kell”.

Az új óvodaépület is ennek a támogatásnak az eredménye, és azt „példázza, hogy a szülők, az egyház és az állam összefogása közösséget teremt” – tette hozzá Kövér László.
Az elmúlt kilenc évben a Kárpát-medencében 120 új templom épült és 3000 újult meg – mondta, hozzátéve, hogy a magyar egyházak életében „ilyen rövid idő alatt ilyen mértékű gyarapodásra és megújulásra az elmúlt száz esztendőben nem volt példa”. Beszélt arról is: a reformáció fél évezreddel ezelőtt nemcsak a hitet újította meg, hanem általa a magyarságot is. „Teret nyitott anyanyelvi oktatásunknak, megerősítette és ma is erősíti nemzeti önazonosságunkat” – mondta.

Szavai szerint ez a „nagyszerű teljesítmény és az alapjául szolgáló mindig megújulásra képes értékrend adja a magyar reformáció közösségépítő és nemzetmegtartó erejét”.
Mindennek a megismertetése és a megtartóerő átruházása pedig a legértékesebb útravaló, amit a református nevelés és oktatás biztosít. Elmondta: a Magyarországi Református Egyház csak az óvodaprogramjára 30 milliárd forintot fordíthat, ebből több mint 40 óvoda épül, 25 pedig megújul. Emellett a határon túli magyar közösségek anyaországi támogatással összesen 160 bölcsődét és óvodát építenek.

Mindenhol korszerű, jól felszerelt intézmények jönnek létre, melyek képesek a 21. században betölteni hivatásukat, és felkészíteni gyermekeinket a magyar és az európai keresztény kultúra művelésére – tette hozzá Kövér László.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt: a református egyház – akárcsak a többi egyház – számíthat a kormány segítségére a jövőben is, hiszen tudják, hogy a nemzet és a kereszténység megőrzésében milyen fontos munkát végeztek és végeznek az egyházak. Hozzátette: a fasori református templom is megújul a jövőben, ehhez a napokban megkapják a kormány 300 millió forintos támogatását, és az Országgyűlés júliusban döntött újabb 300 millió forint támogatásról is.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöke igehirdetésében arról beszélt: amikor a szülők óvodát, majd általános iskolát keresnek gyermekeiknek, eleinte csak jó és biztonságos helyet keresnek. Idővel azonban a szülőkben megjelenik a vágy, hogy az iskola ne csak jó dolgokra tanítson, hanem biztos utat mutasson a siker felé.

A siker azonban veszélyes dolog, könnyen felfuvalkodottá tesz, a felfuvalkodott ember pedig nem féli és nem keresi Istent – fogalmazott. Mégsem az a megoldás, ha eldobjuk magunktól a sikert, hanem ha fölé helyezünk valamit, ha tudjuk, hogy nem a siker a legfelsőbb cél, hanem Isten akaratának keresése – mondta a református püspök. A fasori gyülekezet Csipkebokor óvodájában 117 gyermeket nevelnek, Julianna iskolájában 315 tanul. A gyülekezet korábban az önkormányzattól bérelt épületet a 2007 óta működő Csipkebokor óvodának, amelyet azonban kinőtt. A Julianna iskola szintén szűkössé váló iskolaépülete helyett a gyülekezet megvásárolta, majd felújította a VII. kerületi önkormányzat Rottenbiller utcai iskoláját. A Julianna iskola korábbi épületét pedig teljes körűen átépíttették, és mostantól az épületben működik a Csipkebokor óvoda.

Hirdetés