11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekKözel 500 millióból épült sertéstelep, vágóhíd és húsfeldolgozó az Ormánságban

Közel 500 millióból épült sertéstelep, vágóhíd és húsfeldolgozó az Ormánságban

Drávacsehi, Tésenfa, Szaporca községekben az elmúlt két év során „Kiskapacitású vágóhíd és húsfeldolgozó üzem építése, valamit komplett sertéstelep létesítése” címmel egy, az országban szinte egyedül álló, magas hozzáadott értékű közfoglalkoztatási program zajlott. A három település összefogásával megvalósított program nagysága megközelítette az 500 millió forintot.

A félmilliárdos, 420 millió forintos belügyminisztériumi támogatással megvalósuló mintaprogram segítségével az ormánsági Drávacsehiben vágóhíd és húsfeldolgozó üzem, Szaporcán egy ezer sertés tartására alkalmas telep, keverőegység és kocaszállás létesült, emellett tizenkilenc új munkahely jött létre.     

Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért és vízügyért felelős helyettes államtitkára a húsüzem átadóján arról szólt, hogy a háztáji sertéstartás újjáélesztését, a gasztronómiai hagyományok ápolását és munkahelyteremtést szolgáló program azt mutatja, hogy „a közfoglalkoztatás értéket teremt”.

A közfoglalkoztatásban 2016-ban még 223 ezren vettek részt, az idén júliusban pedig már csak 103 ezren, a csökkenés arra utal, hogy a rendszerben lévők elsődleges munkaerőpiacra juttatásával kapcsolatos kormányzati szándék megvalósult.

Bognár Lajos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos beszédet mond az átadóünnepségen 
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő