Mind a huszonöt hulladéklerakót felszámolták

Befejeződött a hulladéklerakó-rekultiváció a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program keretében – jelentette be Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere kedden sajtótájékoztatón.

A több mint egy éven át tartó, 88 települést érintő projekt során 5 milliárd forintot költöttek elavult, erősen szennyező lerakók rekultivációjára, köztük 25 felszámolására. A környezet védelmét szolgáló munkák során a hulladék lefedése, növények ültetése mellett olyan figyelőkutakat is kialakítottak, amelyek segítségével folyamatosan ellenőrizhető az ivóvíz minősége.

A Mecsek-Dráva program összesen mintegy 27 milliárd forintba kerül, és lerakók rekultivációja mellett 2013 végéig a szelektív gyűjtést és a környezetbarát ártalmatlanítást is magába foglaló komplex hulladékgazdálkodási rendszer kialakítását célozza.

A program Baranya, Somogy és Tolna megyében 313 település 426 ezer lakosa számára teremt egészségesebb környezetet azzal, hogy a térségben évente keletkező mintegy 200 ezer tonna hulladék 70 százalékát újrahasznosítják, a fennmaradó részt pedig a szigorú európai uniós szabályoknak megfelelően helyezik el, s meggátolták, hogy a meglévő lerakók szennyezzék a talajt és az ivóvizet.

A szerves hulladék feldolgozását két mechanikai-biológiai kezelő és egy komposztáló, a lerakással történő ártalmatlanítást egy új hulladéklerakó és 4 átrakó állomás szolgálja majd. A szelektív gyűjtéshez 2 hulladék-válogatóművet építenek és 22 hulladékudvart alakítanak ki, 820 gyűjtőszigetet telepítenek, a nagyobb városokban és a szomszédos településeken bevezetik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést.

Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte: a Mecsek-Dráva program jelenleg a régió legnagyobb környezetvédelmi beruházása, amely a térségben négy évtizedre biztosítja az Európai Unió által elvárt és előírt korszerű hulladékgazdálkodást.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés