A tisztelet, a kegyelet és az emlékezés fontosságát hangsúlyozta az Agrárminisztérium (AM) környezetügyért felelős államtitkára a mohácsi csata 492. évfordulóján, szerdán a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen.

hirdetés

Rácz András beszédében a magyar történelem érdekes sajátosságának nevezte, hogy alig több mint egy hete, augusztus 20-án az államalapító királyt és „a keresztény magyar állam alapítását ünnepeltük, szerdán pedig Magyarország pusztulására, a középkori magyar állam felbomlására emlékezünk”. Ezzel párhuzamot vonva szintén sajátosságként utalt a közelmúltban a szigetvári Szulejmán-sírkomplexum feltárói által azonosított, az 1526-os mohácsi csata helyszínén az oszmán seregek által emelt győzelmi emlékmű helyére. A törökök kiűzése után, 1687-ben a Mohács melletti építményt kápolnává átalakították, amely így a csata legelső keresztény mementójává, a visszafoglalás szimbólumává vált – tette hozzá.

A mohácsi ütközet nyitott kérdéseire utalva Rácz András felelevenítette: a csata pontos helyszínéről több mint száz éve zajlanak a viták. Kitért arra is, hogy a több mint húszezer hősi halott közül csak kevés katona nyughelyét sikerült azonosítani.

Rácz András ismertette: a magyar és a két és félszer akkora oszmán sereg összecsapása után a törökök kétezer foglyot végeztek ki. „Valószínűleg az ő csontjaikat rejtik a nemzeti emlékhely területén megtalált tömegsírok” – tette hozzá.

Az emlékhely történetét felidézve azt mondta: 1975-ben nyilvánították védett területté, 1976-ban, a csata 450. évfordulójára felépült az emlékpark, amely „azóta is a hazai természetvédelem büszkesége”. Az emlékhely a fenntartó Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság jóvoltából 2011-től megújult formájában várja a látogatókat – ismertette Rácz András. „Az emlékhely és a kiállítóépület az emlékezés, a kegyelet és a megismerés számára egyaránt méltó helyszín” – fogalmazott.

Az ünnepség végén a résztvevők a kopjafájánál rótták le kegyeletüket és helyezték el az emlékezés virágait.

(Kiemelt képünk Than Mór A mohácsi csata című alkotása)

 

Hirdetés