Nem mosták magukat tisztára a mosószert lopó tolvajok

Néhány héttel ezelőtt ismeretlen tettesek a pécsi vásártéren több pavilont feltörtek és azokból ruhaneműket vittek el.

A két férfi egy kisteherautóval érkezett a vásártérre és fényes nappal törték fel a lezárt pavilonokat, nagy mennyiségű ruhaneműt eltulajdonítva azokból. Az egyik pavilonból többek között 800 pár zoknit tulajdonítottak el, kb. 400.000 Ft értékben. A másik pavilonból a ruhaneműkkel együtt egy próbababát is eltulajdonítottak, kb. 50.000 Ft értékben.

A kertvárosi rendőrök még aznap délután megtalálták a kisteherautót és a két férfit, akiket a Kertvárosi Rendőrőrsre előállítottak.

Az elkövetőknél megtartott házkutatások során előkerültek a pavilonokból eltulajdonított ruhaneműk, valamint további bűncselekmények elkövetéséből származó tárgyak. A megkerült ruhaneműket a rendőrök már vissza is adták a tulajdonosaiknak.

A gyanúsítottak kihallgatásuk során további bűncselekmények elkövetését is beismerték. Szintén a vásártéren törtek fel pavilonokat néhány hónappal ezelőtt, melyek során több millió forint értékű dohányárut, illatszert és mosószert loptak el.

Az ügyben a nyomozás tovább folyik a Kertvárosi Rendőrőrsön, a két gyanúsított szabadlábon védekezik.

(Pécsi Rendőrkapitányság)

Hirdetés