Nemzetközi gazdasági társulás Pécsett

Határokon átívelő gazdasági együttműködést elősegítő szervezet alakult meg Pécsett dr. Páva Zsolt polgármester elnökletével. A Magyar-Szlovén Pannon Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulásnak (Pannon EGTC) negyvennégy települési önkormányzat és három megye – Tolna, Zala, Somogy – is tagja lett.

A Pannon EGTC kedden alakult meg a pécsi városházán, s a szerveződés célja az, hogy országhatárokon átnyúló – többek között – infrastrukturális, közlekedési, nemzeti parkokat érintő fejlesztéseket valósítsanak meg közösen. A csoportosulás lehetőséget ad az egészségügyi együttműködésekre, a városfejlesztési kooperációra, kereskedelmi és vállalkozói hálózatok kialakítására is, valamint közös tőkebefektetésre.

Mint azt Páva Zsolt az alakuló ülést követő sajtótájékoztatón elmondta, a szervezet saját munkaszervezetének a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft.-t jelölték meg. Az elnökség tagja lett a szlovéniai Lendva polgármestere, Anton Balazek, Szekó József, Mohács polgármestere, valamint Nagy Kálmán, a Zala megyei közgyűlés alelnöke is.

A városvezető kiemelte: horvátországi partnereket is szeretnék bevonni a programba, ám egyelőre ők még egy felsőbb jóváhagyásra várnak, Eszék városa ezért is kapott megfigyelői státust a szervezetben. Mint mondta, hazánkban a legnagyobb ilyen jellegű együttműködés jött létre, s Európában is mindössze tíz hasonló csoportosulás létezik.

A Zala megyei közgyűlés alelnöke, Nagy Kálmán mindehhez még hozzáfűzte: Baranya megye is jelezte részvételét, s ő az együttműködéstől azt is várja, hogy a kistelepülések esetében az eddigieknél hatékonyabban tudják kiaknázni az uniós lehetőségeket.

Az Európai Parlament és az Unió Tanácsa 2006-ban elfogadott rendeletével egy új jogintézmény formájában teremtette meg az Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (EGTC) létrehozásának alapjait, és ez jelentős változásokat hozott az önkormányzatok együttműködésének lehetőségeiben. Az EGTC ingó és ingatlan vagyont szerezhet, vagy azzal rendelkezhet és személyzetet foglalkoztathat, valamint bíróság előtt is eljárhat.

Az eurorégiók fokozatosan át fogják adni a helyüket olyan EGTC-knek, amelyek nemcsak kulturális, sport és egyéb intézményi együttműködésekre törekszenek, hanem saját alkalmazottaik vannak, saját intézményeket, vállalkozásokat alapítanak és működtetnek, az érintett államok határain keresztül.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés