Olaszországban is megőrült az időjárás

A Local szerint nem csak nálunk, vagy Ausztráliában van extrém időjárás mostanában, az olaszoknál is furcsa dolgok történnek, ugyanis míg északon szakadatlanul esik a hó, délen olyan meleg van, mintha a tavasz vége felé járnánk – írja az Index.hu.

hirdetés

Az Epson Weather Center Rómában 19,6, Palermóban pedig 24,1 fokot mért hétfőn, ami állításuk szerint általában tavasz vége felé jellemző.

Eközben az északon található Piemont és Valle d’Aosta régiókban tombol a tél, lavinariasztás van érvényben miután az elmúlt 48 órában több mint két méternyi hó esett le. A riasztás egyébként már nem a legmagasabb fokozatú, de ettől még a rengeteg hó továbbra is problémát jelent, az Alpokban található Sestriere városában pedig volt is lavina az éjjel, ebben azonban szerencsére senki sem sérült meg.

Egy nő ugyanakkor meghalt a város közelében lévő kórházba menet, ugyanis az őt agyvérzéssel kórházba szállító mentőautó fél órát állt egy kidőlt fa miatt, így mire beértek, már életét vesztette. A városban a 2006-os téli olimpián használt, mára üdülővé alakított olimpiai falu egy részét is ki kellett üríteni, miután az egyik hotelbe bejutott a hó.

A Cerviniában található síparadicsomban sem jobb a helyzet, ötezer turista rekedt ott a lavinariasztás miatt lezárt utaknak köszönhetően, kedden ráadásul a sípályák és az iskolák sem nyitottak ki.

Az előrejelzések szerint ugyanakkor a következő napokban csökkenni fog majd a csapadék mennyisége, így hamarosan vége lesz a riasztásoknak, délen pedig kedd délutántól a szokatlanul jó időnek mondhatnak búcsút az emberek.

Kiemelt kép: Thelocal.it