ÖPE-KDNP: A polgármester vonja vissza a képviselői bérek megemelését

Hirdetés

Az ÖPE-KDNP pécsi frakciójának tagjai keddi sajtótájékoztatójukon újra elmondták, hogy nem értenek egyet a képviselői tiszteletdíjak emelésével. A díjak emelt összegét jótékony célra adják, és arra kérik képviselő társaikat, hogy ők is tegyenek így. Mindemellett felszólították a városvezetést, hogy vonják vissza a díjak emelését.

Nem először szólal fel a pécsi ÖPE-KDNP frakció az önkormányzati képviselők tiszteletdíjának emelése, illetve emelkedése ellen. Keddi sajtótájékoztatójukon is ez volt a téma, az apropót pedig az adta, hogy képviselői tiszteletdíjak – a mindenkori minimálbérhez igazodva – nemrég újra nőttek, éves szinten hozzávetőlegesen 40-50 ezer forinttal. (A tiszteletdíjak egyébként azért emelkedtek, mert a közgyűlés még 2019 novemberében úgy döntött, hogy a mindenkori minimálbérhez köti azokat. Azaz amikor emelkedik a minimálbér összege, emelkedik a tiszteletdíjaké is. Mivel alapból alacsonyak a tiszteletdíjak, az emelkedés is alacsony, havonta néhány ezer forint.)

Kamarás Péter, Kővári János, Berényi Zoltán

Kővári János az ÖPE-KDNP frakcióvezetője a sajtótájékoztató elején elmondta: úgy látják, hogy „a baloldali városvezetés nem baloldali célokat tűzött ki”, nem a kisembereket támogatják, hanem megemelik a képviselői tiszteletdíjakat és az önkormányzati cégek vezetőinek bérét, valamint „prémiumokat és tanácsadók milliós díjait osztogatják bőkezűen, miközben a pandémia idején nagyon sok család nehéz helyzetbe került”.

-Mi úgy gondoljuk, hogy ilyen esetben a képviselői tiszteletdíj emelt összegét illik azoknak adni, akiknek erre nagyobb szükségük van – mondta Kővári János, hozzátéve, hogy az elmúlt tíz év során (azaz a korábbi fideszes városvezetések idején) egyszer sem emeltek a képviselői tiszteletdíjakon, ami egyébként 30 ezer forinttal kevesebb is volt, mint jelenleg.
Berényi Zoltán, az ÖPE-KDNP frakció önkormányzati képviselője emlékeztetett, hogy az új városvezetés alakuló közgyűlésén az első intézkedések egyike volt a tiszteletdíjak emelése.

-A munkába álló új dolgozót sem azzal fogadják, hogy rögtön megemelik 30-40 százalékkal a bérét. Én türelmet és alázatot kértem polgármester úrtól és képviselő társaimtól, de erre nem mutattak semmi hajlandóságot, a tiszteletdíjak emelésére pedig azóta többször is sor került. Felszólítjuk polgármester urat és képviselő társainkat, hogy ezt az intézkedést vonják vissza – mondta.

Kiemelte, hogy akkor kellene tárgyalnia a közgyűlésnek a díjak emelését, ha már elmúlt a járványhelyzet, és „ha vannak letett eredmények”.

Berényi Zoltán közölte, hogy tiszteletdíjuk emelésének összegét az ÖPE-KDNP frakciójának tagjai jótékony célokra fogják felajánlani, többek között a saját képviselői körzetükben élő nehéz sorsú pécsiek részére. Kővári János ehhez hozzátette: arra buzdítják képviselőtársaikat, ők is tegyenek így.

A sajtótájékoztatón részt vett Kamarás Péter KDNP-s képviselő is, aki az elhangzottakat megismételte és megerősítette.

Hirdetés