Pécsi Fidesz: Szlogenkormányzás helyett munkavégzést javasolnak a városvezetésnek

Csizmadia Péter, a Fidesz pécsi frakcióvezetője

A pécsi közgyűlés mai ülésén vitatták meg a képviselők a 2021-es évi zárszámadást. A vita után a Fidesz pécsi frakciója és az ÖPE városházi politikusai közös sajtótájékoztatón mondták el véleményüket a témáról. Később Ruzsa Csaba alpolgármester reagált az elhangzottakra.

hirdetés
Uránia Mozi

A Fidesz pécsi frakcióvezetője, Csizmadia Péter úgy fogalmazott, hogy igazuk volt, amikor egy éve a költségvetés vitáján alultervezettnek minősítették a kiadási oldalt, mivel tavaly többször is módosítani kellett a büdzsén, hogy az önkormányzat plusz forrásokat tudjon biztosítani a városi cégeknek, szociális intézményeknek.

– A bevételek is alul voltak tervezve, de ez egy szerencsés fordulat – mondta Csizmadia. – Az iparűzési adóból származó bevétel ugyanis sokkal több volt, mint amit előzetesen kalkuláltak. Pécsett ekkora bevétel az iparűzési adóból még nem volt korábban soha, összesen közel 10,5 milliárd forint. Ebből is az látszik, hogy a pécsi gazdaság válságálló. A pécsi vállalkozások is állták a sarat, és a kormány gazdaságvédelmi akcióterve is működött.

A fideszes politikus azt is hozzátette, hogy bár igaza van a városvezetésnek abban, hogy ez egy takarékos működés, de csak félig. Csizmadia azt nehezményezte, hogy miközben szerinte indokolatlan és irracionális megszorításokkal élt a város vezetése, közben a baloldalhoz köthető, „hasztalan tanácsadók halmazán” nem spóroltak. A helyi Fidesz szerint ezt ugyan tavaly még elbírta a város, de idén biztosan nem fogja.

Csizmadia Péter szerint a zárszámadásról szóló városházi vitának volt egy jobbító szándékú íve, és alapvetően kulturált mederben is zajlott, bár az érdemi párbeszéd „mérsékelt” volt.

A sajtótájékoztatón az ÖPE-KDNP frakcióvezetője, Kővári János is felszólalt. A politikus szerint húzni kell egy vörös vonalat, és hazugságok helyett el kell kezdenie dolgoznia a város vezetőinek. Szóba hozta a hamarosan záruló pécsi szlogenpályázatot is.

– Én a közgyűlésen a városvezetés munkáját csak szlogenkormányzásnak hívom – mondta Kővári. – Hiszen szlogenekben jók, most is lehet három szlogenötlet közül választani a pécsieknek, csak közben a valós munka hiányzik.

A politikus szerint Pécsett koszosak az utcák, a város szélein a gaz térdig ér, a közművelődési intézmények kénytelenek bezárni kapuikat, mert nem kapnak elég támogatást, és még a PVSK férfikosárcsapata is kiesett, amit érvelése szerint a nem elégséges önkormányzati támogatás számlájára is lehet írni.

Kővári fő mondanivalója az volt, hogy „szlogenkormányzás helyett javasoljuk a munkavégzést.”

FRISSÍTÉS: Ruzsa Csaba alpolgármester reagált a Csizmadia és Kővári által elmondottakra.

Ruzsa Csaba a Fidesz állításairól: Valóságok találkozása tilos