Sikeres volt a lobbi a bányászokért

Pécsi képviselők közbenjárásával újabb fejezetéhez érkezett az egykori bányászok ügyeinek megoldása. Akik tavaly még rokkantnyugdíjat kaptak, a jövőben választhatják a bányászok egészségkárosodási járadékát.

A kormány legújabb határozat-tervezete azoknak az egykori bányászoknak jelent megoldást, akik legalább 40 százalékos munkaképesség-csökkenést szenvedtek el, ennek ellenére rokkantnyugdíj helyett ebben az esztendőben már rehabilitációs járadékot kaptak. Az új szabályozás sok egykori pécsi bányász számára is segítséget nyújthat.

– A kormány tárgyalóasztalhoz ült a bányászok képviselőivel, s kidolgozott egy olyan megoldási javaslatot, amellyel megmaradhat eddigi jövedelmük. Azok a legalább 40 százalékban egészségkárosodott emberek, akik tavaly még rokkantnyugdíjat kaptak, a jövőben választhatják a bányászok egészségkárosodási járadékát. Ennek összege a vonatkozó szabályok módosításának következtében meg fog egyezni a korábbi rokkantellátáséval, ráadásul egészen a nyugdíjkorhatár betöltéséig folyósítható – mondta lapunknak Hoppál Péter pécsi országgyűlési képviselő.

Mint ismert, a rokkantellátások felülvizsgálatakor számos egykori bányász elveszítette a nyugdíjjogosultságát. Akik még nem töltötték be az 57. életévüket, s az orvosok munkára alkalmasnak találták őket, csak alacsonyabb összegű rehabilitációs ellátásra voltak jogosultak. Az érintettek közül sokan fordultak panaszukkal a képviselőkhöz és a minisztériumhoz is.

– Ez a tervezet bizonyítja, hogy a kormány törődik a bányászok problémáival, és nyitott az új megoldásokra. Remélhetőleg a most kialakítandó rendszer sok baranyai bányász helyzetét rendezi hosszú távon is megnyugtatóan – így a képviselő.

A rendelet kitér arra is, hogy a munkaképtelenné váltak majdani öregségi nyugdíja ne legyen alacsonyabb, mintha folyamatosan legalább ún. III. rokkantsági csoport szerinti (vagyis a nem teljesen munkaképteleneknek járó) rokkantsági nyugdíjban részesültek volna.

A kormány arra törekszik, hogy a föld alatti munkát végzők mellett kedvezményekben részesüljenek a külszíni fejtéseken dolgozók is. Ezzel kapcsolatban még sok teendő van vissza, de egyértelmű cél, hogy ők is részesüljenek a munkájukkal kiérdemelt megbecsülésben.

1 hozzászólás

  1. Hoppál-Polics 0-0
    Melyikük is szólalt fel a parlamentben ,napirendi felszólalást kérve a bányászokért..Megmondom egyikük sem!!!A mikor rádöbbentek ,hogy a szénpénz is érinti a törvény eltörlése ,azt is milyen gyorsan rendezni tudták..Ha akarnák ezt is megoldanák minél hamarabb,főleg ,hogy a hatástanulmány igen nagy visszhangot keltet az ők elképzeléseikkel szemben..Érthetetlen számomra ,hogy ezt csak én látom így,és nem teszünk ellene semmit!!!
    Még egy két gondolat,ha 3 évig jár a törvény szerint változatlanul ez a összeg akkor miért vette el???Ha viszont még azt tervezi ,hogy még 4 évig ö lesz hatalmon akkor meg egy levezetést kéne elfogadnia..Ez pedig így néz ki..A érintettek 85% 2-3 év múlva bekerült volna a 57 évesek “klubjába”vagyis a védet korba..Csak egy kis számtan ,ha egy csillés 25 évesen kezdett dolgozni a bányában(mert aláírt 10 évet a lakásért ) és átlagosan 15 évet számolva az ugye = 40.- év…. 12 éve hogy bezárt a bánya,vagyis minimum ennyi éve voltunk rokkant nyugdíjasok,de ez a létszám a leszámoltaknak csak 10%, (ök azok ki a bányabezárásnál még ott voltak) A maradék 90% az 97-98 években ment nyugdíjban,vagyis 14-15 éve..ebből következik tehát 40 év+ 14-15 év= 54 vagy 55 éves most..Ehhez adjuk hozzá a a kormány által ígért 3 év változatlan ellátást az 57-58 éves kor ..Akkor miért is kellet minket kivenni a rendszerből????? Megmondom ,hogy a 3 év leteltével semmilyen ellátásod ne legyen!!!!!Ez ilyen egyszerű tisztelt képviselő urak !!!

Comments are closed.