10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaSzerződést bontott két játékosával a PVSK-Mecsek Füszért

Szerződést bontott két játékosával a PVSK-Mecsek Füszért

Két játékosától is megvált a PVSK-Mecsek Füszért OB I-es vízilabdacsapata: a montenegrói Jaksa Kosic esetében teljesítménybeli problémák, Turnai Andrásnál pedig sorozatos fegyelmi vétségek miatt döntött a pécsi klub vezetősége a szerződésbontás mellett – írják közleményükben.

A PVSK-Mecsek Füszért szerdán kiadott közleményében arról írnak, hogy szerződést bontottak Jaksa Kosic centerrel és Turnai Andrással.

A közlemény szerint a montenegrói center 11 mérkőzésen szerepelt a PVSK-Mecsek Füszért színeiben, ám a szakmai stáb jóval többet várt a játékostól, mint amit nyújtani tudott. Mint írják, Török Viktor vezetőedző és kollégái arra számítottak, hogy meghatározó tagja tud lenni a csapatnak a pólós, ám végül a felzárkóztatása sokkal több energiát és időt vett volna igénybe, ezért a játékossal szerződést bontott a klub.

Turnai András két évvel ezelőtt érkezett a pécsi csapathoz, ám az elmúlt hónapokban sorozatos fegyelmi vétségeket követett el, amely egy idő után a gárda eredményességére is rányomta a bélyegét, így a sokadik figyelmeztetés után a fiatal tehetségtől is búcsúzni kényszerült a csapat – írják.

A PVSK-Mecsek Füszért legközelebb március 10-én ugrik medencébe a következő élvonalbeli találkozóján az UVSE ellen, a 19 órakor kezdődő összecsapást az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában rendezik.

Kiemelt képünk 2019-ben készült.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő