Szombattól zárt térben megint kötelező lesz a maszk

Rendhagyó időpontban, délelőtt helyett délután három óra után kezdődött a kormányinfó, melyet Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tart. Mutatjuk a legfontosabb bejelentéseket. Cikkünk frissül.

A napi járványadatok ismertetése utána a miniszter elmondta, a matematikusok előrejelzése szerint a negyedik hullám november végén, december elején tetőzhet, bár minden ilyen prognózis kockázatos.

Mint mondta, továbbra is azt erősítik meg a szakemberek, hogy érdemi védettséget csak oltással lehet elérni. Azokban az országokban (USA, Izrael) sikerült megfékezni a járvány terjedését, ahol harmadik oltás is történt.

Ezért a kormányi is javasolja a harmadik oltás felvételét, hat hónap után mindenképp érdemes kérni, orvosi konzultáció után. Ha ezt mindenki megteszi, ez lehet a járvány utolsó hulláma, egyébként jöhetnek újabbak – mondta Gulyás.

A kormány ezért arról döntött, hogy zárt térben – bevásárlóközpont, levéltár, múzeum, mozi, színház, közigazgatási szerv területén, kivéve sportolásra alkalmas helyen, irodában – ismét kötelezővé teszi a maszkviselést november 20-a, szombattól, illetve továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni az 500 főnél nagyobb rendezvényeket, az egészségügyben pedig a harmadik oltás felvételét is kötelezővé teszik, és az államigazgatás területén is ezt tervezik bevezetni.

Az iskolák igazgatóit felhatalmazzák arra, hogy döntsenek a maszkviselés elrendeléséről.

A kormányinfón emellett szó esett a következőkről:
  • Az oltási hét részleteit ismertette a miniszter – erről itt írtunk részletesebben, a baranyai oltóhelyek listája itt található.
  • Folyamatosan érkeznek az oltások, bőséges a kapacitás.
  • Az üzemanyagárakról: sehol sem találtak eddig olyan benzinkutat, ahol magasabb lett volna a benzin vagy a gázolaj literenkénti ára, mint 480 forint.
  • Kisvállalkozók is beléphetnek az egyetemes szolgáltatói körbe: ők is a rezsicsökkentett árat fogják fizetni.
A kormányinfót itt lehet követni:

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés