11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekSzuper szüreti mulatságot szerveztek Vasason

Szuper szüreti mulatságot szerveztek Vasason

A Tegyünk Egymásért Egyesület (TegyEgy) 2003 óta működő szervezet, mely a legnagyobb hangsúlyt a közösségépítés és az esélyegyenlőség mellett a szociális munkára fekteti. Idén ősszel remek programot valósítottak meg, partnerségben a helyszínként is szolgáló Vasasi Óvodával. 

Bartókné Ehreth Anita szervező szerint az egész települést lázba hozta a szüreti mulatságra való készülődés. A szülők sütöttek, díszítettek, népviseleti ruhákat varrtak többek között.

– Településünk Pécs külvárosi részén helyezkedik el. Az itteni emberek számára fontos a hagyományok megőrzése, ötvözve városias modern jelleggel. A fiatalok identitását, hovatartozását erősítették a programok és közelebb hozták a korosztályok életét egymáshoz. Közösségépítő szerepe, a hátránykompenzáló feladata egyaránt megvalósult a rendezvénynek, de tehetségeket is felfedeztünk, hiszen volt, aki táncával, volt aki hangjával tudta megmutatni amiben igazán kiemelkedik – így Bartókné Ehreth Anita.

Mint mondta, a program lehetőséget adott a régi események felidézésére és a beszélgetések során előkerültek az emlékek. Közös élményt nyújtott az együtt táncolás, minden korosztályhoz szóltak a színes programok.

A program a hagyományoknak megfelelően azzal vette kezdetét, hogy a kisbíró kikiabálta az eseményt, majd a csőszfiúk lovaskocsikkal és zenekarral elindultak kikérni előbb a bírónét, majd a csőszlányokat. A bíró és a bíróné vezetésével a fiatalok egy előre eltervezett útvonalon vonultak fel, közben több helyütt népviseleti ruháikat és tánctudásukat bemutatva szórakoztatták a helyi lakosságot, illetve kedvet csináltak a délutáni rendezvényhez. Az ünnepség délután 3-kor kezdődött az óvoda udvarán: a csőszök tánccal nyitották meg a rendezvényt, ezt követően az óvodások verset mondtak, énekeltek, fellépett a helyi mazsorett együttes, a szintén helyi Bányászszív Dalcsapat, de volt gazdálkodási tanácsadás, kézműves foglalkozás, a gyerekeknek körhinta, trambulin, ugrálóvár is. A nap során több mint négyszázan voltak jelen a rendezvényen. A résztvevők megismerhették és átélhették a helyi népszokásokat, ezzel erősödött identitásuk, kulturális igényük. A rendezvény jó lehetőséget adott a helyi tehetségek bemutatkozására, a különböző korosztályhoz tartozó emberek összekapcsolására, valamint hozzájárult népi hagyományaink továbbéléséhez és átörökítéséhez.

A program Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében a Helyi Identitás 

és Kohézió Erősítése Pécs Városában (TOP-6.9.2-16-PC1-2017-00001) című projekt keretében valósul meg. 

(x)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő