VIDEÓVAL: TEK-esek és rendőrök jelentek meg Kertvárosban, több embert bilincsben vittek el

Nagyszabású rendőrségi akció történt Kertvárosban, a Maléter Pál út és a Nagy Imre út kereszteződésének környékén – jelezte lapunknak egy olvasónk.

FRISSÍTVE – JANUÁR 16. 17.30:

Tegnap a rendőrök nagyon szűkszavúan válaszoltak megkersésünkre, ellenben ma kiadtak egy közleményt, két képet és egy videót is az esettel kapcsolatban:

A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek segítségével január 15-én 17 óra 10 perckor Pécsett, Kertvárosban fogtak el egy 44 éves helyi férfit, valamint egy 46 éves szintén helyi nőt, mivel felmerült annak a gyanúja, hogy engedély nélkül tartott lőfegyver van a birtokukban.

A rendőrök a lakásban kutatást tartottak, ahol egy lőfegyvert, valamint lőszereket foglaltak le. Elfogásukat követően mindkettőjüket előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Ellenük – a férfi őrizetbe vétele mellett – lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.


Olvasónk elmondása szerint valamivel 18 óra előtt egy társasháznál 4-5 rendőrautót és két TEK-es járművet látott. Az egyik TEK-es autóban már két megbilincselt embert ült, egy férfit pedig a szeme láttára hoztak ki az épületből, szintén bilincsben.

Az eset kapcsán megkerestük a rendőrséget, akik kérdésünkre – hogy mégis mi történt – a következő, közel sem informatív írásos választ küldték:

“Tájékoztatjuk, hogy a rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt intézkedtek. Az elsődleges nyomozási cselekmények és a körülmények tisztázása folyamatban van.”

Amint ennél többet megtudunk a történtekről, cikkünket frissítjük.

Kiemelt képünk illusztráció.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés